eur:
394.32
usd:
369.73
bux:
65129.35
2024. április 19. péntek Emma

Dél-koreai vezérkar: Észak-Korea rakétakísérletet hajtott végre, de sikertelenül

Észak-Korea rakétakísérletet hajtott végre hely idő szerint hajnalban, de valószínűleg sikertelenül - közölte kedden a dél-koreai hadsereg vezérkara.

A közép-európai idő szerint hétfő este 22 óra 20 perckor Vonszan város közeléből elindított rakéta valószínűleg Muszudan típusú, közepes hatótávolságú, ballisztikus volt.

A dél-koreai hadsereg hétfő este már jelezte, hogy rakétaindítás előkészületeit észlelték. Előtte pedig Japán riadókészültségbe helyezte hadseregének egyes egységeit.

Mind a dél-koreai hadsereg, mind a japán védelmi minisztérium közölte a sikertelen keddi rakétaindítás után, hogy gyűjti és elemzi a vele kapcsolatos adatokat. Egy dél-koreai kormányzati forrás szerint a rakéta már valószínűleg az indítóállástól való felemelkedéskor felrobbant.

Muszudan rakétával Phenjan még soha nem tudott sikeres kísérletet végrehajtani. Áprilisban háromszor is megpróbálták dél-koreai és amerikai tisztségviselők szerint. Szakértők azt mondják, szokatlan, hogy egy sikertelen kísérletet ilyen gyorsan kövessen egy újabb próbálkozás, ráadásul ezt többször megtették. A dél-koreai állami tudományos és műszaki egyetem egyik kutatója úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, hogy valószínűleg Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt feldühítették a kudarcba fulladt próbálkozások, és türelmetlen.

A dél-koreai média úgy tudja, Északnak 20-30 Muszudan rakétája lehet. Először 2007-ben próbálták ki a típust.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×