Infostart.hu
eur:
386.2
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

ENSZ-főtitkár akar lenni a szlovák külügyminiszter

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter napokon belül bejelenti, hogy indulni fog az ENSZ-főtitkári posztért - írta hétfőn a pozsonyi Pravda című független szlovák lap, a kormányzó Irány - Szociáldemokrácia párt egy meg nem nevezett forrására hivatkozva.

A hivatalos menetrend szerint Miroslav Lajcák jelölését még jóvá kell hagynia a szlovák kormánynak, erre a jelképes döntésre azonban már a kabinet eheti ülésén sor kerülhet.

A szlovák diplomácia vezetőjének indulása az ENSZ főtitkári posztjáért, már több mint egy éve szóbeszéd tárgya, ám azt eddig nem erősítették meg. A Pravda forrása szerint a jelölés hivatalossá tételével csak arra vártak, hogy az új kabinetnek bizalmat szavazzon a törvényhozás, s ez a múlt héten megtörtént.

Lajcák személyével tízre emelkedik azoknak a száma, akik a második megbízatási időszakának leteltével, decemberben távozó Ban Ki Mun helyére pályáznak - írta a Pravda. A szlovák lap szerint feltételezhető, hogy világszervezet vezető posztját kelet-európai diplomata töltheti majd be. Ugyanakkor az utóbbi időben gyakrabban hallani azt is, hogy a leendő főtitkár nő lehetne. Az ismert jelöltek között négy nő, köztük három kelet-európai van, az UNESCO-t vezető bolgár Irina Bokova, a volt moldáviai külügyminiszter, Natalia Gherman és az ugyancsak ex-külügyminiszter horvát Vesna Pusic. A negyedik női jelölt a volt új-zélandi kormányfő, Helen Clark.

A visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) közül, Pozsonyon kívül senki sem készül az ENSZ főtitkári posztért induló jelöltet állítani - állapítja meg a Pravda, megjegyezve: ez arra utalhat, hogy Lajcák elfogadható lehetne a V4-ek számára. Hozzáteszik: Csehországnak várhatóan "nem lesz gondja" Lajcákkal. Hogy Magyarország kit támogat, arról még nem született döntés, Lengyelország esetében pedig előreláthatóan az befolyásolja majd a döntést, hogy Varsó vagy Szófia szerzi-e meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem állandó tagjának mandátumát a 2018-19-es évekre.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×