Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kiengedték a kórházból Robert Ficot

Kiengedték a múlt héten szívműtéten átesett Robert Fico szlovák kormányfőt vasárnap a pozsonyi Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetéből (NÚSCCH) - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a kórház szóvivőjének megerősítésére hivatkozva.

A szlovák miniszterelnök otthonában folytatja a műtét után számára előírt gyógykezelést. Robert Fico hazaengedésének híréről a szlovák miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán is beszámoltak, az ott írt bejegyzésben a kormányfő köszönetét fejezte ki a kórház dolgozóinak és "csúcsintézménynek" minősítette a kórházat, ahol eddig kezelték.

Ez utóbbi azért számít érdekesnek, mivel az ország alig negyed évszázados történetében többször is előfordult, hogy például az államfők külföldön kezeltették különböző betegségeiket. Ezen esetek kapcsán a sajtó egy része többször is feszegette a hazai egészségügyi intézmények minőségének kérdését. Ugyanakkor a közvélemény mindezt az elitizmus egyfajta megjelenésének látta, s leginkább negatívan értékelte. Legutóbb tavaly, Andrej Kiska esete keltett negatív visszhangot, amikor a szlovák államfő egy szokványos csípőprotézis-műtétet Csehországban végeztetett el.

Robert Fico április 14-én váratlanul, előre nem tervezett kivizsgálás miatt került a Szív és Érrendszeri Megbetegedések Intézetébe, ahol a múlt hét pénteken sikeres szívműtétet hajtottak végre rajta, meg nem erősített lapértesülések szerint szívkoszorúér-műtéten esett át. Az operációról és Robert Fico diagnózisáról további részleteket a család kérésére nem hozott nyilvánosságra a kórház.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×