Infostart.hu
eur:
385.2
usd:
331.85
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Viccből indul a választások győztese

Viccből, iróniából, a politikusok kifigurázása céljából indult a szerbiai önkormányzati választásokon a Belgrádhoz közeli Mladenovac fiatal művésze, és mindenki - legfőképpen saját maga - meglepetésére a második lett.

Ljubisa Preletacevic Beli a választási kampány kezdete óta fehér öltönyben, fehér lovon, felékszerezve járta Mladenovacot, és mindenhol testőrei kíséretében jelent meg, számos asszisztens sürgött-forgott körülötte. Minden megnyilvánulásával az általa parodizált, minden hájjal megkent politikusnak a fontosságát hangsúlyozta. Lépten-nyomon arrogáns kijelentéseket tett, nem tagadta, hogy megvesztegethető, sőt azt sem, hogy diplomáját is csak vásárolta. Azt sem titkolta, hogy több pártnak is a tagja volt már, és mindig az érdekeinek megfelelően váltott. A szerepjáték idején használt vezetékneve is, a Preletacevic voltaképpen "pártváltót" jelent, a Beli pedig fehér öltözékére utal.

A kampány során meglátogatta a helyi gyárakat és gazdaságokat, nem létező befektetőkkel kötött fiktív szerződéseket, és gyerekeket mentett meg kitalált veszélyhelyzetekből. Jobb életet, magasabb béreket ígért a szavazópolgároknak, ígéretét azonban bevallottan nem akarta betartani.

Legközelebbi munkatársa, egyben tanácsadója Nebojsa Prilepak (Ragacs), akit egyetlen cél vezérel: teljesíteni főnöke utasításait. A választásokat követően úgy fogalmazott: "ha azt kéri, hogy hazudjak, akkor hazudok, ha azt, hogy lopjak, akkor lopok".

Az álnév mögött voltaképpen a 24 éves Luka Maksimovic rejtőzik, aki viccből hozta létre Csak erősen-Beli nevű választási listáját, amelynek mottója - egy szerb mulatós nóta alapján - a Nem kóstoltad meg a töltött káposztát (Sarmu Probo Nisi) lett. Legnagyobb meglepetésére 38 nap alatt akkora sikert tudott elérni, hogy a 20 ezer lakosú településen a szavazatok 20 százalékát szerezte meg, így több országos pártot is maga mögé utasított, és 13 képviselője lesz a helyi önkormányzatban.

A siker után Luka Maksimovic a Blic című szerb napilapnak azt mondta, ellenzéki pozícióból kíván politizálni a továbbiakban, és az lesz a célja, hogy rámutasson a képviselő-testület visszásságaira, és arra, hogy egyes döntések kizárólag a helyi politikusok önös érdekei miatt születnek meg.

A zenével és videók forgatásával foglalkozó férfi és társai a sikerüket abban látják, hogy a szerbiai állampolgárok már csalódtak a politikusokban és ígéreteikben, látják, hogy mindig ugyanazok "az arcok" képviselik őket ilyen vagy olyan felállásban, és új politikai szereplőkre vágynak, várakozás közben pedig vevők a viccre is.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×