Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Donald Trump előnye jelentősen megcsappant

Ted Cruz texasi szenátor került ki győztesen a republikánusok választási küzdelméből Wyoming államban szombaton, az érintett tizennégy kongresszusi küldött mindegyike őt fogja támogatni amerikai elnökjelöltként a párt nyári országos konvencióján.

A ritkán lakott nyugati szövetségi államban nem tartanak előválasztást, ehelyett a párt 475 aktivista tagja gyűlt össze szombaton Casperben, Wyoming második legnagyobb - ötvenötezer lelket számláló - városában, hogy helyi konvención döntse el, kit támogasson a tizennégy küldött az országos konvención.

A pártaktivisták úgy döntöttek: valamennyi küldött Ted Cruz mögött sorakozik majd fel.

Az állam republikánus küldöttei közül 12-nek a "sorsa" már a március 12-i megyei konvenciókon eldőlt, most a többiről döntöttek. A korábban kiosztott "szavazatok" közül tízet Cruz nyert el, egyet az országosan legesélyesebbnek tartott Donald Trump üzletember, egy küldött pedig mandátum nélkül vesz részt az országos elnökjelölt-állító konvención, azaz az adott pillanatban, a konvención dönti majd el, hogy melyik pályázóra adja a voksát.

A wyomingi eredmény ugyan kevés küldöttről szólt, de mégis fontos: ezzel ugyanis Donald Trump előnye jelentősen megcsappant: jelenleg már alig 196-tal több küldött támogatja őt, mint a texasi szenátort. Trump az előválasztási folyamatban eddig 21 szövetségi államban diadalmaskodott, míg Cruz 10 államban nyert. A New York-i milliárdos eddig 755 delegátust nyert, a texasi szenátor pedig 559 küldöttet tudhat maga mögött. Trumpnak a hátralévő előválasztások mintegy hatvan százalékát meg kell nyernie ahhoz, hogy meglegyen az 1237 delegátusa, s így automatikusan ő lehessen a republikánusok elnökjelöltje a novemberi választáson.

Győzelmi beszédében szombaton Ted Cruz azt mondta: kampánya lendületben van, s a választók egyre inkább elfordulnak Trumptól. A győzelmi beszédet a texasi szenátor egyébként még azt megelőzően mondta el, hogy a pártaktivisták szavaztak volna a delegátusokról. Donald Trump, a New York államban lévő Syracuse városában kampányolva, ismét arra hívta fel a figyelmet, hogy a választási rendszer manipulált, az eredmény megbundázott, és erre szerinte éppen Wyoming és mellette Colorado a legjobb példa.

Közben szombaton nyilatkozatot tett Nevada állam kormányzója, Brain Sandoval, aki közölte: John Kasich ohiói kormányzó elnökjelöltségét támogatja, mert - mint fogalmazott -"Ohio gazdasága Kasich irányításával hihetetlen átalakuláson ment keresztül", jó eredményeket mutat fel, s Kasich az egyetlen republikánus politikus, aki képes legyőzni a demokraták várható elnökjelöltjét, Hillary Clintont. A spanyolajkú Sandoval támogatása mindazonáltal nem javít John Kasich helyzetén, akinek már matematikailag sincs meg a lehetősége, hogy elnyerje az elnökjelöltséget. Nevada államban egyébként már február végén megtartották az előválasztást, amelyet Donald Trump nyert meg.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×