Infostart.hu
eur:
382.75
usd:
328.1
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma

Ausztria júniustól szigorítja a határellenőrzést

Ausztria legkésőbb június elsejétől szigorítja az osztrák-olasz határnál fekvő Brenner-hágót érintő szakasz ellenőrzését az Európába özönlő menekültek miatt - közölte az osztrák védelmi miniszter kedden.

Hans Peter Doskozil tájékoztatása szerint a tiroli szakaszon hasonló átléptető pontot akarnak kiépíteni, mint a stájerországi Spielfeldnél. A miniszter hangsúlyozta, hogy a szigorúbb határellenőrzést a menekültek számának függvényében fogják foganatosítani.

Az osztrák belügyminiszter, Johanna Mikl-Leitner korábbi közlése szerint Ausztria arra számít, hogy a balkáni útvonal lezárása miatt mintegy 300 ezer menekült érkezik a Földközi-tenger felől Olaszországba, kétszer több, mint tavaly.

A tiroli rendőrség szóvivője szerint már megkezdték a határellenőrzéshez szükséges építési munkálatokat, tetőszerkezetet állítanak fel az érintett résznél, hogy rossz időben is végezni tudják az áthaladó járművek átvizsgálását. A szóvivő azonban azt cáfolta, hogy kerítésépítési munkálatokat kezdtek volna.

A korábbi osztrák bejelentés szerint júniusig legalább négy átengedőpont létesül a menekülteknek az osztrák határon, ebből kettő a magyar-osztrák szakaszon. A burgenlandi Miklóshalmánál (Nickelsdorf) és Rábakeresztúrnál (Heiligenkreuz), a tiroli Brenner-hágónál és a karintiai Thörl-Maglern településnél tervezik a hatóságok, hogy irányítottan léptetik majd át a menekülteket.

Tavaly 89 ezer menedékkérelmet nyújtottak be, mintegy három és félszer annyit, mint egy évvel korábban. Idén egyre kevesebben akartak Ausztriában maradni: április második hetében több mint ezren, februárban ötezren, januárban hatezren, decemberben 7300-an, novemberben 12 ezren.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×