Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
325.75
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Tömegsírra bukkantak Palmürában

A szíriai kormányhadsereg tömegsírra bukkant Palmürában az Iszlám Állam (IÁ)dzsihadista szervezettől visszafoglalt területen - közölte egy katonai forrás szombaton.

A jelentős orosz légi támogatással megerősített szíriai kormányerők a múlt vasárnap vetették vissza az IÁ fegyvereseit, ezzel komoly csapást mérve a szélsőségesekre.

A tömegsírt Palmüra északkeleti csücskében találták meg, egyelőre ez az egyetlen, amire rábukkantak a szíriai kormányerők - adta tudtul a forrás. A sírban civilek és a szíriai hadsereg katonái voltak eltemetve.

A SANA szíriai állami hírügynökség jelentése szerint több nőt és gyereket lefejeztek, és így temették el őket.

Az Iszlám Állam tavaly májusban foglalta el Palmürát, ahol a helyi sajtó szerint mintegy négyszáz embert végeztek ki a megszállás első napjaiban.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet értesülései szerint az IÁ számtalan embert kivégzett, a holttesteket pedig a város külterületén hantolta el.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×