Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
325.76
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

Pénzt gyűjt Ferenc pápa Ukrajnának

Az ukrajnai lakosság segítését szolgáló pénzadomány gyűjtést hirdetett meg április 24-re Európa katolikus templomaiban Ferenc pápa vasárnap.

A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt több tízezer ember előtt mondott beszédében jelentette be a kezdeményezést.

Ferenc pápa azt mondta, a gyűjtés humanitárius segítség azok számára, akik "a több ezer halottat követelő harcok dúlta" Ukrajnában maradtak, valamint azoknak is, akik éppen a háború miatt milliószámra kénytelenek voltak elhagyni Ukrajnát.

Ferenc pápa hozzátette, reméli, hogy ez a kezdeményezés elősegíti a békét és az egymás iránti tiszteletet a sokat szenvedett Ukrajnában.

Kelet-Ukrajnában két évvel ezelőtt robbantak ki fegyveres harcok a kormányerők és oroszajkú szakadárok között. Tavaly februárban Minszkben megállapodást kötöttek a szembenálló felek a konfliktus rendezéséről. A harcok ezt követően alábbhagytak, de nemzetközi megfigyelők szerint az elmúlt időben ismét intenzívebbé váltak. A konfliktus eddig több mint kilencezer halálos áldozatot követelt.

Az Ukrajnában élő keresztények nagy többsége az ortodox felekezet híve, de rajtuk kívül mintegy egymillió római katolikus és négymillió görög katolikus is él a szovjet utódállamban.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×