Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tálas: európai szintű terrorelhárítási rendszerre van szükség

Már 13 halottja van a reggeli brüsszeli robbantásoknak. A mostani terrorcselekménynek egyértelműen van köze az elmúlt napok eseményeihez - mondta az InfoRádiónak Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő.

Brüsszelben régóta probléma a radikálisok jelenléte, valamint az - és ez már a novemberi párizsi támadáskor kiderült -, hogy komoly gondjai vannak a belga, ezen belül a brüsszeli terrorelhárításnak. Ilyen értelemben egészen biztosan összefüggés van a mostani robbantások és az elmúlt napok terrorcselekményei között - mutatott rá a biztonságpolitikai szakértő.

Egyelőre nem tudni, kik az elkövetők, azt viszont látni, hogy ez összehangolt akció volt - hangsúlyozta Tálas Péter.

A szakértő szerint most az első és legfontosabb dolog az, hogy olyan terrorelhárítási rendszert kell létrehozni, amely mind nemzeti, mind nemzetközi szinten hatékony. Ez azt jelenti, hogy jóval több embert kell megfigyelni, jóval határozottabban kell fellépni a terrorgyanús személyekkel szemben.

A mostani robbantás kapcsán látható az is, hogy meg kell erősíteni a repterek védelmét. Miként nyilván nem véletlen az sem, hogy az akciót most követték el - ez a húsvéti indulások ideje, az ünnepre most utaznak el az emberek és sokan vannak a reptereken. Ráadásul a Zaventem egy nagy repülőtér, 17-23 millió embert fogad évente.

Erősíteni mindenféleképpen lehet a biztonságot - húzta alá Tálas Péter.

Hozzátette, ebben most talán előrelépést jelent, hogy éppen Brüsszel volt a merényletek színhelye. A szakértő szerint mielőbb európai szintű terrorelhárítási rendszert kellene létrehozni.

Arra is kitért, hogy Belgiumban elrendelték a legmagasabb, 4-es szintű terrorkészültséget. Ez azt jelenti, hogy katonák vonulnak az utcára, továbbá máris leállították a metrót. Vagyis minden olyan helyszínt és potenciális célpontot szigorúan ellenőriznek, ami terrormerényletek színhelye lehet.

"Valószínűleg nagy razziák is következnek. Az kérdés, hogy ebben a rendőrség mellett milyen különleges egységeket fognak bevetni, de azt gondolom, hogy a belga terrorelhárításnak most elég sűrű teendői lesznek" - mondta Tálas Péter. 

Hanganyag: Sánta András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×