Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Trump csak bronzérmes Washingtonban

Barack Obama amerikai elnök a Donald Trump chicagói kampánygyűlésén történt előző napi verekedések után arra figyelmeztette az elnökjelöltségre pályázó politikusokat szombaton, hogy kerüljék a feszültségkeltést és az inzultusokat.

Obama elnök a Demokrata Párt egyik texasi pénzgyűjtő rendezvényén mondott beszédet, és fejtette ki álláspontját. "A közhivatalért versengőknek arra kell összpontosítaniuk, hogyan csinálhatjuk jobban a dolgokat, s nem inzultusokkal, iskolás kötekedésekkel, tények gyártásával kell foglalkozniuk, nem rasszista és hitbéli ügyekben megosztó politikát kell hirdetniük" - mondta.

Az elnök úgy említette Trumpot: "az alak, aki biztos benne, hogy én Kenyában születtem". Véleménye szerint az ingatlanmágnás "az esszenciája mindannak, ami az elmúlt évtizedben a Republikánus Pártban történt". Obama úgy fogalmazott: "a republikánusok azt az üzenetet táplálták, hogy a kompromisszum árulás, hogy a másik fél nem egyszerűen hibázik, hanem egyenesen tönkreteszi az országot. Vagy hazaárulást követ el".

A republikánusok vezető elnökjelölt-aspiránsa, Donald Trump pénteki chicagói kampányrendezvényén Trump hívei és ellenfelei között összetűzésekre került sor, ezért Trump elnapolta a gyűlést. Két rendőr megsérült, öt tüntetőt letartóztattak.

Kaotikus viszonyok uralkodtak Donald Trump szombaton Ohióban és Missouriban tartott kampányrendezvényein is. Az ohiói Daytonban az elnökjelölt-aspiráns éppen elkezdte beszédét, amikor valaki felugrott a pódiumra és megragadta őt. A titkosszolgálatnak kellett közbelépnie: elvezették Trumpot, a rendezvényt pedig félbeszakították. Előzőleg Missouri államban, Kansas Cityben szintén Trump-ellenes tüntetők jelentek meg, s többször is félbeszakították a beszédét. Tüntetők fogadták őt Clevelandben is, ott néhány, magát orvosnak mondó férfi olyan trikót viselt, amelyen az a felirat volt olvasható: "muszlim orvosok életeket mentenek Clevelandben".

Ugyanakkor a legfrissebb felmérés szerint - amelyet a Quinnipiac Egyetem közvélemény-kutatója végzett - Ohió államban Trump nyerésre áll a keddi előválasztások előtt, megelőzve a "hazai pályán" versenyző John Kasich ohiói kormányzót is.

Szombaton a republikánusok Wyoming szövetségi államban, a szövetségi fővárosban, Washingtonban, az Északi-Mariana-szigeteken és Guamon tartottak előválasztást, illetve jelölőgyűlést. A Washingtonban tartott jelölőgyűlést nagy meglepetésre Marco Rubio floridai szenátor nyerte meg, valamivel több, mint 37 százalékos támogatottsággal, és Donald Trumpnak csak a harmadik helyet sikerült megszereznie. Wyomingban Ted Cruz texasi szenátor áll nyerésre.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×