Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Bulgária kerítés építését fontolgatja a görög határon

Bulgária kerítés építését fontolgatja a görög határon is, megelőzendő, hogy a migránsok a balkáni útvonal lezárását követően bolgár területen keresztül próbáljanak Nyugat-Európába jutni.

A bolgár védelmi minisztérium szükség esetén azonnal készen áll kerítést emelni a Görögországgal közös határon - közölte Nikolaj Nencsev, a bolgár védelmi tárca vezetője az állami televízióban pénteken.

Bulgária a fegyveres testületek több mint négyszáz tagját vezényelte korábban a görög határra. Bojko Boriszov bolgár kormányfő szerint hamarosan további 500 katona csatlakozhat hozzájuk.

"Jelenleg azonban nem tartanak migránsok a bolgár határ felé" - hangsúlyozta Nencsev.

Bulgária nem tagja a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetnek, és hatóságai jelenleg azon fáradoznak, hogy további 130 kilométerrel meghosszabbítsák a 2014 közepén emelt, 30 kilométer hosszú kerítést a török határon. Szófia eddig csaknem kétezer rendőrt vetett be a Törökországgal közös, 260 kilométer hosszú határának ellenőrzésére.

Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter és Hans Peter Doskozil védelmi miniszter szombaton rövid látogatásra Bulgáriába repül. A két osztrák miniszter a bolgár miniszterelnökkel készül találkozni. Az APA osztrák hírügynökség értesülései szerint arról fognak tárgyalni, hogyan lehetne Bulgáriát támogatni abban, hogy megakadályozza a migránsútvonal áthelyeződését.

"Önmagában kevés lezárni a balkáni útvonalat. Nem akarunk részleges, helyi megoldást, amely azzal járna, hogy a tömeges bevándorlási útvonalak más európai államokba helyeződnének át" - írta az osztrák belügyminiszter pénteki közleményében.

Tavaly több mint 30 ezer migráns lépett be Bulgária területére, az érkezők nagy része azonban továbbutazott a tehetősebb európai uniós országok felé. A bolgár hatóságok most attól tartanak, hogy ez a szám tovább emelkedhet annak hatására, hogy megerősítették a határok védelmét a migránsok eddigi fő útvonalán, amely Görögországon, Macedónián és Szerbián át vezetett Nyugat-Európába.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×