eur:
394.58
usd:
365.04
bux:
65436.45
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Imaszünetet követelnek egy cég muszlim alkalmazottai Amerikában

Extra munkaszünetet követelnek imádkozásra egy cég muszlim alkalmazottai az Egyesült Államokban. Kérésüket felkarolta egy amerikai-iszlám polgárjogi csoport, ám a vállalat kedden közölte, hogy belső hatáskörben is el tudja intézni a dolgot, nem érdekli külső vélemény - írja az MTI.

A szóban forgó vállalat neve Ariens, Wisconsin államban van Milwaukee-től 150 kilométerre Brillion városában. Nemrégiben 53 muszlim alkalmazottja felmondott tiltakozásul az ellen, hogy a cég műszakonként csak két tízperces szünetet engedélyez. A muszlimok egy harmadikat is akarnak, hogy eleget imádkozhassanak. Az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa nevű polgárjogi szervezet felkarolta ügyüket, és azt kérte a cégtől, adja meg az extra imaszünetet.

A vállalat erre nem hajlandó, mert - indoklása szerint - többször szakadna meg a termelés.

A cég egyébként korábban engedélyezett az újonnan felvett muszlimoknak egy harmadik, imádkozást támogató szünetet, ám a gyakorlat meglehetősen gazdaságtalannak bizonyult, és feszültségeket is szülhetett, hiszen feltehetően nemigen tetszett a többi, nem muszlim alkalmazottnak, akik műszakonként csak két szünetet kaptak.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Itt az új kamatmentes hitel a cégeknek, meghirdették a feltételeket

Itt az új kamatmentes hitel a cégeknek, meghirdették a feltételeket

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – jelentette be a Magyar Fejlesztési Bank. A 155,54 milliárd forint keretösszegű program az MFB Pont Plusz hálózaton keresztül, az MBH Bank és a Gránit Bank megkülönböztetett fiókjaiban lesz elérhető.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×