Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.97
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Csak 8 brit gép tud hazarepülni pénteken Sarm-es-Sejkből a 29 helyett

A tervezett huszonkilencből mindössze nyolc repülőgépet tudnak indítani pénteken Sarm-es-Sejk városából Nagy-Britanniába azokkal az utasokkal a fedélzeten, akik a múlt héten történt légi katasztrófa miatt rekedtek Egyiptomban - közölte Hoszám Kamál, a polgári légi közlekedésért felelős egyiptomi miniszter.

A tárcavezető a korlátozásokat azzal indokolta, hogy a "brit légitársaságok megtagadták az utasok csomagjainak hazaszállítását", a Vörös-tenger partján fekvő üdülőközpont repülőterének termei viszont nem adnak lehetőséget 120 tonnánál több visszamaradt csomag tárolására. Hozzátette, hogy még pénteken elindítanak egy teherszállító repülőgépet a hátrahagyott csomagokkal, annak érdekében, hogy azok ne hátráltassák az egyéb nemzetközi és belföldi járatokkal kapcsolatos ügymenetet.

A miniszter hangsúlyozta: "Egyiptom a legmesszemenőbbekig együttműködik a brit féllel a légikikötő kapacitásainak és a világ összes repülőterére vonatkozó biztonsági előírásoknak a figyelembevétele mellett".

Kamál közleményében arra az előző esti londoni bejelentésre utalt, amely szerint a fokozott biztonsági intézkedések részeként csak a kézipoggyászokat engedik fel a hazatérő járatokra - hasonlóan a holland KLM-hez, amely még a kairói repülőtérről is csak csomagjaik nélkül engedte fel az utasokat egy hazatérő gépére. A honlapján megjelent értesítés szerint a KLM döntését "elővigyázatosságból, belföldi és nemzetközi értesülések alapján hozta".

Röviddel az egyiptomi tárcavezető felszólalása előtt a brit Easyjet egy közleményt jelentetett meg honlapján, amely szerint az "egyiptomi hatóságok meghiúsították a több száz brit turista hazarepítését célzó terveket". Erre reagálva Nagy-Britannia egyiptomi nagykövete - a várakozó turistáktól zsúfolt sarm-es-sejki repülőtéren az újságírókhoz szólva - cáfolta, hogy az egyiptomi hatóságok megakadályozták volna a brit gépek berepülését.

A Sarm-es-Sejkben rekedt mintegy 20 ezer brit állampolgárból a kora délutáni órákig 359-et tudtak kirepíteni az Easyjet két járatával.

Az egyiptomi kormány számos tagja élesen bírálta London "elhamarkodott" döntését, amellyel átmenetileg leállította a légi forgalmat Nagy-Britannia és Sarm-es-Sejk között. David Cameron miniszterelnök magyarázata szerint "hírszerzési értesülések alapján valószínűbb az, hogy terrorcselekmény okozta a katasztrófát, mint az, hogy nem".

Az észak-afrikai ország elnökével együtt éppen Londonban tartózkodó egyiptomi külügyminiszter, Számeh Sukri is csalódottságának adott hangot, mondván: "azt reméltük, hogy megvárják a vizsgálatok eredményeit, és nem vetítik előre az eseményeket". Egyiptom gyengélkedő gazdasága jelentősen függ az idegenforgalomtól, amelynek egyik legfőbb célpontja a Vörös-tenger partján fekvő Sarm-es-Sejk.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×