Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Lelőttek, majd lefejeztek két Iszlám Állam ellenes aktivistát Törökországban

Agyonlőttek, majd lefejeztek a délkelet-törökországi Sanliurfában két aktivistát, akik az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen kampányoltak - közölte az aktivistákat foglalkoztató szervezet pénteken.

A két férfi, akinek holttestére Sanliurfában leltek rá, a 2014 áprilisában alapított "Rakkát csendben lemészárolják" nevű aktivista csoportnak dolgozott.

Az áldozatok egyike 17 éves volt. A másik még tavaly kilépett az aktivistáktól, mivel féltette az életét a munkája miatt. Mindkettejüket holtan találták lakásukban péntek reggel - mondta Abu Ibrahim Rakkávi, az aktivistacsoport 23 éves alapítója a Reuters hírügynökségnek.

Az is elmondta, hogy az IÁ korábban már megölte a csoport egyik tagját, illetve az egyik szíriai ügyintézőjük édesapját is, majd a gyilkosságokról készített videofelvételeket a dzsihadisták feltöltötték az internetre.

Az aktivisták tevékenységükkel azt az információs űrt igyekeznek kitölteni, amely az IÁ fővárosának számító Rakkában alakult ki, miután a szélsőségesek elvágták a város internet-hozzáférését és szigorú ellenőrzésük alá vonták az onnan kimenő híreket. Az iszlamisták a városi élet szinte minden szférájára rátelepedtek.

Törökország már korábban is szembesült az országhatárain belül az IÁ jelentette fenyegetéssel a több mint száz emberéletet követelő október 10-i ankarai kettős öngyilkos merényletet követően, amelyet a dzsihadista szervezet számlájára írtak a hatóságok.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×