Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Szijjártó: a képmutatás Európa-bajnoksága zajlik

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ma a képmutatás Európa-bajnoksága zajlik "a tömeges népvándorlás" ügyében.

Szijjártó Péter a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén hétfőn kijelentette: azokat bírálják ma Európában, akik a leginkább ragaszkodnak az uniós szabályok betartásához.

Azokat bírálják, akik a leginkább nevén nevezik a problémákat, és akik világossá teszik, hogy nem menekültkérdéssel állunk szemben, hanem "tömeges népvándorlással", amelynek mozgatórugója sokszor nem háború, hanem egy jobb élet reménye - mondta, hozzátéve: Magyarország eddig is befogadott menekülteket, és ezután is így fog tenni; a gazdasági bevándorlók Európába csábításáról szóló nyilatkozatok azonban csak illúziókat és alaptalan reményeket keltenek. A miniszter rögzítette: az uniónak semmilyen stratégiai elképzelése nincs azzal kapcsolatban, hogy a kialakult helyzetet hogyan kellene kezelni.

A világgazdasági válságra utalva azt mondta: 2010-ben "sem lettünk Görögország, és 2015-ben sem leszünk Görögország".

Felidézte: 2008-10 között rosszabb helyzetben volt Magyarország gazdaságilag, mint az akkori Görögország. Mára meg lehet nézni, hogy Magyarország az unióban a gazdasági teljesítmény szempontjából az élcsoportba tartozik - mutatott rá Szijjártó Péter.

2015-ben pedig meg fogjuk védeni Európa határait és be fogunk tartani minden uniós jogszabályt, ha tetszik, ha nem és ebben nem ismerünk megalkuvást - hangoztatta.

A hallgatókhoz fordulva kitért arra is, ahhoz, hogy egy rendkívül gyorsan változó környezetben sikeresek lehessenek, bátorságra és szakmai felkészültségre van szükség. A hallgatók a BCE-en ezt a szakmai felkészültséget meg fogják kapni - jelentette ki a tárcavezető, aki szerint akik a BCE-t választották, a legjobb döntést hozták.

Balog Ádám, a Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazgatója kiemelte: corvinusosnak lenni évtizedeken át fennmaradó érték.

Hozzátette: aki érti a gazdaság nyelvét, az érti a világ működésének egy jelentős részét is. Egy közgazdász nem csupán átlátja a mechanizmusokat, hanem magabiztosabban tud dönteni számtalan kérdésben, s hatékonyabban dolgozhat - mutatott rá a vezérigazgató.

Rostoványi Zsolt, a BCE rektora szerint különös alkalom a mostani tanévnyitó. Tanévnyitóra érkeztek, de az épület előtt oktatók és hallgatók fejezik ki egyet nem értésüket az Emberi Erőforrások Minisztériuma intézményt érintő átalakítási javaslatával. Az ünnepnek, a tanévnyitónak ugyanakkor méltóságteljesnek kell lennie - emelte ki a rektor.

Köszöntőjében rámutatott, hogy a BCE csak úgy tudja fenntartani vezető szerepét, ha globálissá válik, a nemzetköziesedés továbbra is célja az intézménynek.

Fontosnak tartotta, hogy a kormányzat vezető szervei és a felsőoktatás között szoros legyen az együttműködés.

Közölte azt is, az intézmény ötödször nyerte el a Superbrands díjat, s megállapította: az egyetem az elmúlt bő tíz évben Magyarország egyik vezető, komoly nemzetközi reputációval rendelkező felsőoktatási intézményévé, valódi márkanévvé vált.

Kitért arra, hogy bár a kancellári rendszer bevezetése nem volt mindenütt zökkenőmentes, de az egyetemen nem voltak problémák, s mára minden pénzügyi-gazdasági feltételt biztosított a fejlődéshez.

Feltehető a kérdés - folytatta -, hogy minden szempontból megfelelnek-e az elvárásoknak. A hallgatók szempontjából szerinte a válasz egyértelmű igen, ezt erősítik a hallgatói jelentkezések is. Ismertetése szerint a felsőoktatási intézmények közül egyedül a BCE tudta növelni vonzerejét, emellett minden évben nőtt a felvett hallgatók száma is az előző évhez képest, idén 4042-en kerültek be az intézmény hat karára.

A nyáron megfogalmazott fenntartói kritikákra és a budai campus tervezett elcsatolására utalva kiemelte: a javaslat a BCE egésze szempontjából nem tekinthető kedvezőnek, azt a jelenlegi helyzet nem teszi indokolttá, s az előkészítő tárgyalások és egyeztetések során is eltérő szakmai érvek hangzottak el. A kérdésben a végső szót a fenntartó mondja majd ki, a miniszteri döntés e hét végére várható.

Az intézmény vezetése és minden dolgozója mindent megtesz azért, hogy a hallgatókat semmilyen kár ne érje, a legmagasabb színvonalú oktatásban részesüljenek és piacképes diplomát kapjanak függetlenül attól, hogy a fenntartó milyen szervezeti változásokról dönt - biztosította az érintetteket a rektor.

A magyar-angol nyelvű tanévnyitón több hallgató zöld karszalagot viselt szolidaritását kifejezve a gödöllői Szent István Egyetemhez elcsatolni tervezett budai campusszal.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×