A világ katolikus egyházának feje az úrangyala imádság (Angelus) előtt a római Szent Péter téren elmondott beszédében azt mondta, hogy ez legyen konkrét gesztus, amelyet a decemberben kezdődő szentév, az irgalmasság éve előkészítésének jegyében tegyenek meg a vallási közösségek. "Magukhoz a lelkipásztorokhoz, testvéreimhez, az európai püspökökhöz fordulok most, és arra kérem őket, hogy támogassák felhívásomat minden egyházközségben" - tette hozzá.
"Annak a több tízezer menedékkérőnek a tragédiájával kapcsolatban, aki a halál elől menekül, háború és éhínség áldozata, vagy úton van egy reménybeli szebb élet felé, az evangélium arra tanít bennünket, hogy legyünk felebarátai a legkisebbeknek és a leginkább magukra hagyottaknak, adjunk nekik kézzelfogható reményt" - hangsúlyozta.
Nem elég, ha csak bátorságra, türelemre biztatjuk őket - mondta a pápa a római Szent Péter téren összegyűlt több tízezer hívő előtt, hozzátéve: harcolni kell a remény beteljesítéséért.
Utalva arra az evangéliumi tanításra, amelyben Jézus meggyógyít egy süketnémát, a pápa kijelentette: "Megtörtént a csoda: meggyógyultunk az önzés süketségéből és az önmagunkba fordulás némaságából."
Ferenc pápa végül rámutatott: "amikor a párok, a családok, a közösségek, a plébániák, az országok bezárkóznak, ez belőlünk jön, és semmi köze Istenhez". Felidézte Kalkuttai Boldog Teréz anya példáját, mert az egyház szeptember 5-én, halála évfordulóján emlékezik meg a misszióalapító apácáról.
A pápa egy héttel ezelőtt hatékony nemzetközi együttműködést sürgetett a migránsok védelmében, és az osztrák autósztrádán holtan talált 71 menekültért imádkozott.




