Hétfő estére a nátrium-cianid-maradványok összegyűjtését és megsemmisítését ígérte Tianjin polgármester-helyettese, He Shushan. A hírek szerint a rendkívül mérgező anyag a múlt szerdai katasztrófa során a robbanások által leginkább érintett 100 ezer négyzetméteres területen szóródott szét.
"Aprólékos ellenőrzést végeztünk a robbanás közvetlen környezetén túli területeken is. A legtávolabbi hely, ahol nátrium-cianindot találtunk az nagyjából 1 kilométerre volt a detonáció helyszínétől. A vizsgálatokat 2-3 kilométeres sugarú körben végeztük, és nem találtunk az anyagból" - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a polgármester helyettes, elismerve, hogy a legnagyobb veszély most az eső.
Bao Jingling a városi környezetvédelmi hivatal vezető mérnöke azt mondta, a kormányzatnak kidolgozott terve van a veszélyhelyzet kezelésére.
"Kiemelt figyelmet fordítunk az eső okozta hatásokra. Ez ugyanis a talajba, illetve a talajvízbe moshatná a cianidot, így azokon a területeken is megjelenne, amelyek közvetlenül nem érintettek a robbanásban. Annak ellenére is folyamatos méréseket végzünk, hogy az előrejelzések szerint nem várható csapadék" - mondta a szakember.
A kórházakban jelenleg is mintegy 700 embert kezelnek, több mint félszáz állapota kritikus.
"Az egészségügyi személyzet számát 4000-re növeltük, köztük dolgozik 62 szakértő, benne két akadémikus." - magyarázta Wang Jiancun, a városi egészségügyi bizottság elnöke.
Közben a helyi médiának a robbanás helyszínén szolgálatot teljesítő 18 esztendős tűzoltó, Xiao Xu a kórház égési osztályán, félig bekötött fejjel a szerda éjszakát úgy írta le, hogy az maga volt a pokol.
"Hirtelen az egész ég kivilágosodott. A robbanás engem a levegőbe emelt. A sisakom egyszerűen lerepült a fejemről. Az egész olyan volt, mintha egy másik világba kerültem volna. A lángok úgy pattogtak a fejem körül, mintha esőcseppek lennének. Látótávolság alig volt több 4-5 méternél."
A robbanás helyszínétől nagyjából 3 kilométeres körzetből 6000 embert evakuáltak, legkevesebb 17 ezer lakás rongálódott meg a hatalmas robbanásban. Az első jelentések szerint a lángra lobbant, majd több robbanással megsemmisült ipari telephelyen a megengedettnél jóval több, több száz tonna nátrium-cianidot tároltak. Ez azért sem felelt meg az előírásoknak, mert a szabályok szerint e kilométeres körzetben nem lehettek volna lakóépületek, ezzel szemben Tianjinben 500 méterre a raktártól lakások voltak. A robbanásban károkat szenvedett helyiek hétfőn állami kártérítésért tüntettek a kelet-kínai kikötővárosban.
Hanganyag: Király István Dániel





