Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Az amerikai képviselőház elnökének megbuktatását kezdeményezte egy honatya

John Boehner, a képviselőház republikánus elnökének elmozdítását kezdeményezte kedden egy párttársa, Mark Meadows képviselő.

Meadows a párt jobbszéléről indította támadását, egy úgynevezett, a "szék kiürítését célzó indítvánnyal". A módszerrel eddig egyetlen alkalommal, 105 évvel ezelőtt próbálkoztak meg, akkor is sikertelenül.

Az észak-karolinai honatya elhatározását azzal indokolta, hogy "a családon belüli" párbeszédet akar elindítani, miután a képviselőház Boehner irányította, a Republikánus Párt fősodrához tartozó vezetése több kérdésben is konfliktusba keveredett több tucatnyi ultrakonzervatív képviselővel.

A képviselő indoklása szerint a házelnök "igyekezett megszilárdítani hatalmát és központosítani a döntéshozatalt", valamint a hivatalával visszaélve rá sem hederített azok véleményére, akik nem értettek vele egyet.

Magát Meadowst egy belső torzsalkodás során eltávolították a ház felügyeleti és kormányzati reformalbizottságának éléről, ahová visszahelyezték ugyan, ám az incidens nem szült jó vért. A képviselő indítványát az ülésszak utolsó előtti napján tette meg, azt megelőzően, hogy a kongresszus hathetes nyári szünetre vonul vissza.

A kérdésről ugyanakkor nem fognak szavazni az utolsó munkanapon, mert Meadows kezdeményezését nem a plenáris ülésen tette meg - aminek nyomán az ügyet azonnal napirendre tűzhették volna - , hanem határozati javaslatot nyújtott be, aminek meg kell járnia az illetékes szakbizottságot. A politikus kedden hangsúlyozta, hogy a szünet előtt nem kezdeményez szavazást és lehet hogy azt követően sem fog.

Egyes párttársainak feltételezése szerint Mark Meadows a választókörzetével kapcsolatos megfontolások miatt kezdeményezhette Boehner megbuktatását, mások viszont amiatt bírálták, hogy megosztja és a párton belüli konfliktusokra tereli a republikánusok figyelmét, akiknek inkább arra kellene összpontosítaniuk, hogy hogyan akadályozzák meg az iráni nukleáris program korlátozásáról megkötött bécsi megállapodás ratifikálását.

Elemzők szerint a Boehner elgáncsolására irányuló konzervatív kísérlet akkor járhatna sikerrel, ha ahhoz a kisebbségben lévő demokrata képviselők is csatlakoznának. Az ő vezetőik azonban jelezték, hogy nem kívánnak csatlakozni Meadows kezdeményezéséhez, amely így egyfajta kínos, republikánus bizalmi szavazásba torkollhat a házelnök személyéről.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×