Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Kilencmilliárd dolláros szerződést kötött az Emirates és a Rolls Royce

Kilencmilliárd dolláros szerződést kötött az Emirates légitársaság az angol Rolls Royce hajtóműgyártó céggel, amely a légitársaság ötven A380-as Airbusához szállíthat hajtóműveket.

Az Emirates közleménye szerint a hajtóművek a 2013-as Dubaji Légi Szalonon megrendelt, és 2016-ban üzembe álló Airbus A380-as modellekbe kerülnek és a megállapodás része egy karbantartási csomag is. John Riston, a Rolls-Royce vezérigazgatója azt mondta, ez a Rolls Royce történetének eddigi legnagyobb értékű megrendelése.

A légitársaság összesen 140 A380-asra adott le korábban rendelést, ezek közül eddig 59 állt forgalomba. A közleményben idézték a Frontier Economics elemzését, amely szerint az Emirates befektetése az A380-asokba 2013-ban és 2014-ben hétezer brit számára teremtett munkalehetőséget, és 630 millió dollárral járult hozzá az ország GDP-jéhez. Az Európai Unión belül az Emirates 140 A380-asról szóló megrendelésével 41 ezer munkahelyhez járult hozzá, illetve mintegy 3,6 milliárd dollárral bővítette az uniós GDP-t.

A dubaji székhelyű légitársaság 1985-óta működik, a 2013-2014-es pénzügyi évben 44,5 millió utast szállított, és 887 millió dollár adózás utáni eredményt ért el. Flottájában csak szélestörzsű repülőgépek vannak, ezekkel több mint 144 célállomásra repülnek, a világ 81 országában.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×