Infostart.hu
eur:
386.94
usd:
331.32
bux:
116481.2
2026. január 12. hétfő Ernő

Tulajdonost cserél a Cirque du Soleil

A nemrég Magyarországon is fellépett Cirque du Soleil alapítója, Guy Laliberté 1,5 milliárd dollárért eladja többségi részesedésének döntő részét a világhírű cirkuszban.

A Globe and Mail torontói székhelyű kanadai lap azt írta hétfőn megjelent számában, hogy Guy Laliberté 90 százalékos tulajdonosa a montreali székhelyű cirkusznak, és hogy ebből a tulajdonrészből csak 10 százalékot tart meg. A 80 százaléknyi részesedést a TPG Capital LP magánbefektetési cég, valamint a Fosun International kínai konglomerátum tulajdonában álló Fosun Capital Group veszi meg.

A tárgyalások a végső szakaszba értek - közölte a Reuters az ügyletet jól ismerő forrás elmondása alapján.

A Cirque du Soleil legutóbb idén februárban lépett fel Magyarországon, a Papp László Budapest Sportarénában.

A Cirque du Soleilt egy utcai előadóművészekből álló húszfős csoport alapította 1984-ben, jelenleg négyezer alkalmazottja van, köztük 1200 művész ötven különböző országból. A Cirque du Soleil öt kontinens több mint háromszáz városában fellépett már, összesen több mint százmillió néző előtt.

Címlapról ajánljuk
Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Németország számára a múltból fakadó kötelezettséget is jelent Izrael támogatása. A német belügyminiszter ezt Jeruzsálemben, Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel egy újabb megállapodással erősítette meg.

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Hétfő délelőtt a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. A leginkább az hozott volatilitást, hogy a Trump-adminisztráció újabb jogi harcot kezdett a Federal Reserve ellen, amire kisebb menekülés indult az amerikai eszközökből. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×