Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Megmutatta magát az észak-koreai first lady

Megjelent a nyilvánosság előtt az észak-koreai first lady: a szereplést általában kerülő Li Szol Dzsu részt vett a kommunista rendszer megalapítója, Kim Ir Szen születésnapját ünneplő egyik rendezvényen - jelentette kedden a hivatalos észak-koreai média. A KNCA hírügynökség szerint a mosolygó Li Szol Dzsu hitvese, Kim Dzsong Un, Észak-Korea első számú vezetője oldalán volt látható a Kim Ir Szenről elnevezett stadionban tartott labdarúgó mérkőzésen hétfőn.

A stadion lelátóján, a Koreai Munkapárt magas rangú vezetői körében helyet foglaló házaspárról készült felvételt a hivatalos média tette közzé.

Li Szol Dzsu, akinek a létezését 2011 júliusáig titokban tartották, az Unhaszu nevű észak-koreai együttes énekese volt. Először 2014 decemberében jelent meg a nyilvánosság előtt a Kim Dzsong Il halálának harmadik évfordulóján rendezett megemlékezéseken, amikor - eddig fel nem tárt okokból - kilépett az ismeretlenség homályából.

Észak-Korea szerdán ünnepli Kim Ir Szen, a japán megszállás elleni ellenállás hőse és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság alapítója születésének 103. évfordulóját. A jelenlegi észak-koreai vezető nagyapja halála évéig, 1948-tól 1994-ig irányította az országot. Kim Dzsong Un apja, Kim Dzsong Il 2011 decemberében történt halála után került hatalomba.

Vasárnap több mint 800 sportoló vett részt az évforduló tiszteletére rendezett phenjani nemzetközi maratonon, hatszázan közülük külföldről - egyebek mellett Malajziából, Szingapúrból, Svédországból, Finnországból, Nagy-Britanniából és Olaszországból - érkeztek a KNCA jelentése szerint.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×