Infostart.hu
eur:
385.45
usd:
331.88
bux:
122004.44
2026. január 16. péntek Gusztáv

Hillary Clinton bejelenti indulását a 2016-os elnökválasztáson

Hillary Clinton egykori first lady, volt szenátor és egykori külügyminiszter vasárnap a közösségi médiában megjelenő videoüzenetében fogja bejelenteni, hogy indul a 2016-os amerikai elnökválasztáson - jelentette híroldalán pénteken a CNN a politikus leendő kampánystábjához közel álló személyre hivatkozva.

Clinton ezt követően Iowa és New Hampshire államba utazik majd, ahol a jövő évi előválasztási küzdelem során az első jelöltállító gyűléseket, illetve előválasztást tartják majd. A potenciális elnökjelölt-aspiráns, aki 2008-ban is beszállt már a Fehér Házért folytatott küzdelembe, Iowában a demokrata mezőnynek csak a harmadik helyén végzett, ami végül elnöki ambícióinak meghiúsulásához vezetett.

Az amerikai hírtelevízió szerint Hillary Clintonnal felvették már a vasárnap közzéteendő videót, amelyben a politikus kifejti majd második elnökjelölti kampányának súlyponti témáit, valamint közöli majd a demokrata választókkal, hogy kész az elszánt harcra az Egyesült Államok vezetéséért.

Noha Clintont tartják a legesélyesebbnek a demokraták hivatalos elnökjelöltségének elnyerésére és a táboron belül jelentősebb rivális még nem jelentette be hivatalosan indulási szándékát, a volt külügyminiszter intenzíven akar kampányolni, mert a párton belül nem népszerű egy előre lefutott "koronázás" lehetősége. Mint emlékezetes, Hillary Clinton 2008-ban is favoritként állt célhoz, de az előválasztási küzdelemben vereséget szenvedett a jelenlegi elnöktől, Barack Obamától.

A CNN szerint a volt first lady, akit közvetlen környezetében "a világ leghíresebb ismeretlenjeként" emlegetnek, a nagygyűlések helyett empatikus, szűkebb körű fórumokon, vagy éppen személyesen kíván a szavazókkal találkozni, és elmondani, hogy bár a férje, a volt elnök Bill Clinton nevét viseli, ő maga mit is képvisel.

Clinton második elnökjelölti kampányát elemzők és a sajtó gyakorlatilag tényként kezelik azóta, hogy 2013 elején kilépett a külügyminisztériumból. Az azóta eltelt két évben szónoklatokat tartva és az új önéletrajzi könyvét bemutatva széltében-hosszában bejárta az országot.

A közvélemény-kutatások szerint Hillary Clinton, ha most tartanák az elnökválasztást, az összes potenciális republikánus ellenfelét legyőzné.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×