Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Tunéziai merénylet: az áldozatok között lengyel, olasz, spanyol és német turisták

Terroristák megöltek 19 embert, köztük 17 külföldi turistát szerdán Tunézia fővárosában egy múzeumban - közölte az észak-afrikai ország miniszterelnöke.

Habíb Eszid sajtóértekezletén elmondta, az áldozatok között lengyel, olasz, spanyol és német turisták voltak. A tunéziai áldozatok közül az egyik egy múzeumi takarítónő, a másik rendőr volt. Két támadót lelőttek a rendfenntartók a túszszabadító akció során, de másik kettő vagy három még szökésben lehet. Több tucatnyi ember megsebesült, köztük olaszok, franciák, dél-afrikaiak, lengyelek és japánok vannak. Õket a kórházban felkereste Bédzsi Káid esz-Szebszi államfő, és azt ígérte, hogy mindent megtesznek, hogy ilyesmi többé ne történhessen.

A terroristák először a buszukból kiszálló turistákra nyitottak tüzet a Bardo múzeumnál, majd az épületben is vadásztak rájuk. A terepszínű ruhába öltözött támadó géppisztollyal voltak felfegyverkezve. A látogatók többségét sikerült kimenekíteni az épületből.

A múzeummal szomszédos parlamentet kiürítették. A tudósítások szerint a környéket azonnal elárasztották a rendőrök, akik később megrohamozták az épületet. Az ország kormányfője, belügyminisztere és védelmi minisztere válságtanácskozást tartott.

A merénylet elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett, s egyelőre a tunéziai hatóságok sem neveztek meg gyanúsítottat.

A XV. századi királyi palotában elhelyezett Bardo múzeum Tunisz egyik fő látványossága, az ország történetét mutatja be, és ott van a világ egyik legnagyobb római mozaikgyűjteménye.

Tunézia a 2011-es januári forradalom óta iszlamista terroristákkal küzd, akik az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet szövetségesei. Szíriában és Irakban mintegy 3 ezer tunéziai harcol az Iszlám Állam oldalán.

A szerdai merénylet súlyos csapást jelent Tunézia erőfeszítéseire, hogy újjáélessze az idegenforgalmat, amely a forradalom előtt kimagasló bevételeket hozott. A tunéziai terroristák eddig főként rendőröket és katonákat vettek célba, turistalátványosságokat évek óta nem, viszont 2012-ben megrohanták az amerikai nagykövetséget is.

Nem tudni, hogy a támadás összefügg-e azzal a keddi bejelentéssel, hogy Líbiában megölték az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik parancsnokát, aki Tunéziában a legkeresettebb bűnözők közé tartozott. Ahmed ar-Rujszit politikai gyilkosságok miatt körözték.

Videót itt láthat.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×