Infostart.hu
eur:
386.17
usd:
331.6
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Katasztrofális állapotok uralkodnak Vanuatu külső szigetein is a vihar után

Négy nappal a pusztító vihar után, kedden sikerült elérniük a segélymunkásoknak Vanuatu néhány nehezen megközelíthető szigetét, ahol katasztrofális állapotok tárultak eléjük - számolt be az AP amerikai hírügynökség.

A vanuatui katasztrófát felmérő ausztrál felderítő repülőgépek jelentős mértékű pusztításról számoltak be, s ez elsősorban a külső szigeteket, különösen Tanna szigetét érintette, ahol a jelek szerint a lakóházak több mint nyolcvan százaléka részben vagy teljes egészében elpusztult - mondta el Julie Bishop ausztrál külügyminiszter.

Tom Perry, a CARE Australia nevű segélyszervezet szóvivője azt mondta, a Tannán tapasztalható pusztulás még annál is nagyobb, mint Vanuatu fővárosában, Port Vilában, ahol a Pam ciklon az épületek 90 százalékát megrongálta.

A katasztrófa túlélőinek sürgősen vízre, élelemre és biztonságos szállásra van szüksége - mondta Aurélia Balpe, a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) regionális vezetője. A nemzetközi szervezet 3,2 millió dolláros segélyfelhívást tett közzé Vanuatu megsegítésére.

Megkezdődött a rádió- és telekommunikációs szolgáltatások helyreállítása a Csendes-óceán déli részén fekvő szigetcsoport nehezen elérhető területein, de azok egyelőre csupán szórványosan működnek.

Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) kedden azt közölte, hogy az előző, 24 halálos áldozatról szóló jelentésekkel szemben 11 ember életét követelte az ítéletidő Vanuatun, közülük öten Tanna szigetén vesztették életüket. A világszervezet azt mondta, néhány halálos áldozat többször is szerepelt az összesítésben.

A vanuatui katasztrófa-elhárítás munkatársai nem tudtak pontos adatokkal szolgálni a halálos áldozatok számáról, és a segélyszervezetek is különböző becsléseket adtak a helyzetről. Ennek oka elsősorban az, hogy egyes szigeteket nehéz megközelíteni.

Collett van Rooyen, az Oxfam segélyszervezet munkatársa azt mondta, hogy a Vanuatut alkotó több mint 80 apró sziget nagy részének az elérése jó időben is kihívást jelent. A szigetek többségén nincsen repülőtér, és ahol vannak leszállópályák, azok is gyakran keskenynek bizonyulnak a nagyobb teherszállító repülőgépek számára.

A Pam névre keresztelt vihar múlt szombatra virradóra csapott le az Ausztráliától északkeletre fekvő, 267 ezres lakosú Vanuatura. Az ötös, azaz legmagasabb fokozatú ciklon idején a széllökések sebessége meghaladta az óránkénti 200 kilométert, néhol 340 kilométeres széllökéseket mértek. Nyolcméteres hullámokat korbácsolt fel a vihar, árvizeket okozva. A főváros, Port Vila teljesen víz alá került.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×