Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

A Nemzeti Front nyerhet a francia helyhatósági választások első fordulójában

A szélsőjobboldali Nemzeti Front a szavazatok 33 százalékával jelentős előnnyel végezhet az élen a francia helyhatósági választások három hét múlva esedékes első fordulójában, maga mögé utasítva a jobboldali ellenzéket (27 százalék) és a harmadik helyre szoruló kormányzó szocialistákat (19 százalék) - derül ki az Odoxa közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet hétfőn ismertetett a Le Parisien című napilap.

Marine Le Pen pártjának esélyei hét százalékot javultak az előző, januári felmérés óta, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) három százalékot, a Szocialista Párt pedig egy pontot esett vissza.

Franciaországban március 22-én tartják a helyhatósági választások első, 29-én pedig a második fordulóját, amelyek során 2054 választókörzetben újraválasztják a megyei tanácsok tagjait.

A felmérés szerint a második fordulóban a jobboldali ellenzéknek van esélye a győzelemre, s így az UMP irányíthatja majd a legtöbb megyét az elkövetkező hat évben.

Maga a választás a Le Parisien és a Libération című napilapok szerint nem különösebben érdekli a franciákat, alacsony lesz a részvétel, a várható eredmény politikai következményei viszont jelentősek lehetnek.

A kormánypárt számára, amely egy ideig abban bízott, hogy a január eleji párizsi terrortámadásokat követő nemzeti összefogás hatására a szocialista tábor mobilizálható lesz, hideg zuhanyt okozhat az eredmény.

A választókerületek többségében ugyanis a szélsőjobboldali jelölt most először könnyedén be fog jutni a második fordulóba, s - ahogy a Libération megjegyezte - általános jelenséggé válhat az, ami a 2002-es elnökválasztáskor még politikai földindulást okozott. Akkor történt meg először ugyanis, hogy a szélsőjobboldali jelölt, Jean-Marie Le Pen bekerült a második fordulóba Jacques Chirac jobboldali jelölt mellett, a baloldal megosztottsága miatt, de a választást végül óriási fölénnyel a konzervatív politikus nyerte meg.

A baloldali Libération szerint a jobboldalnak most is jó esélye van "tarolni a második fordulóban a baloldali kormánytöbbség öngyilkos megosztottsága miatt", s amiatt is, mert azokban a választókerületekben, ahol a baloldali jelölt kiesik az első fordulóban, a kormánypárti tábor a második fordulóban a jobboldali jelöltet fogja támogatni annak érdekében, hogy a szélsőjobboldal ne juthasson mandátumhoz.

A szélsőjobboldali Nemzeti Front már tavaly jelentős választási sikereket aratott: a márciusi önkormányzati választásokat követően 11 városban adhatott polgármestert, májusban megnyerte az európai parlamenti választásokat, szeptemberben pedig két szenátort tudott küldeni a felsőházba, a hónap végétől pedig várhatóan a megyei tanácsokban is képviseltetheti magát.

Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Az orosz vezérkar pénteken bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei erődvárost, Dobropillját, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig egy, a közös határ mentén létrehozandó biztonsági zónáról beszélt, amelyről a Kijevvel folytatott esetleges béketárgyalásokon sem alkudozna. Moszkva közölte: egyelőre nincs napirenden a tárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Brüsszelben lezajlott Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter első kétoldalú találkozója, Kijev új fejezetet emleget az ukrán-magyar kapcsolatokban. Az uniós csúcson a vezetők újabb szankciós csomagot és a 2027-es ukrán finanszírozás rendezését ígérték, Franciaország gyorsítja a fegyverszállításokat, Belgium tíz F-16-ost ad át még idén. Zelenszkij ugyanakkor elismerte: Ukrajna kifogyóban van a Patriot elfogórakétákból. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×