Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

A cseh külügyminiszter cáfolta, hogy Prága fegyvert szállított volna Ukrajnának

Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter cáfolta, hogy a cseh kormány, illetve csehországi cégek fegyvereket szállítottak volna Ukrajnának.

"A konfliktus kirobbanása óta semmiféle fegyvert nem szállítottunk Ukrajnába" - mondta Zaorálek a Právo című baloldali napilap csütörtöki kiadásában.

A miniszter a Mladá Fronta Dnes című napilapban korábban megjelent információkra reagált. A lap úgy tudja, hogy cseh fegyverekkel kereskedő néhány társaság, például a CZ Hermex, az egész tavalyi év folyamán hadianyagot szállított Ukrajnába. Az említett társaság ez irányú kereskedelmi engedélyét az ipari és kereskedelmi tárca csak a múlt héten vonta meg. Az újság szerint a cégek ezzel megszegték az Európai Unió által elrendelt fegyverszállítási embargót.

"Korlátozzuk az Ukrajnába irányuló hadianyagok szállítását. 2013-ban a kormány 111 millió korona értékű kivitelre, 2014-ben pedig csak nyolcmillió korona értékű kivitelre adott engedélyt. A szállításokat lényegesen korlátozzuk, s az újabb engedélyeket leállítjuk" - mondta a miniszter a lapnak. Hozzátette, hogy nem fegyverekről, hanem hadianyagról, alkatrészekről van szó.

Zaorálek tévesnek minősítette a cseh sajtóban arról megjelent állításokat, hogy az Európai Unió is fegyver- és hadianyag-szállítási embargót rendelt volna el Ukrajna esetében.

"Ez a cseh kormány és a cseh politika döntése. Nem értünk egyet azzal, hogy az ukrajnai konfliktust fegyverek döntsék el" - szögezte le a miniszter. Szerinte az EU csak javasolta, hogy az uniós tagállamok ne szállítsanak hadianyagokat Ukrajnába.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×