Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
322.72
bux:
144535.96
2026. október 16. péntek Gál

Felfüggesztették tisztségéből a párizsi bűnügyi rendőrség vezetőjét

Nyomozati titok megsértése miatt hivatalos eljárás indult a párizsi bűnügyi rendőrség vezetője ellen, akit azonnali hatállyal felfüggesztett tisztségéből a francia belügyminisztérium péntekre virradó éjjel.

A párizsi ügyészség a munkájának gyakorlásától teljesen eltiltotta Bernard Petit-t és bejelentette, hogy a párizsi bűnügyi rendőrség vezetését még pénteken átveszi Christian Sainte, aki eddig a Marseille-i bűnügyi rendőrséget irányította.

Először fordul elő, hogy a rendőrség egyik legbefolyásosabb vezetője ellen, akit közvetlenül Manuel Valls kormányfő nevezett ki, hivatalos eljárás indul.

Petit a gyanú szerint közvetítőkön keresztül figyelmeztette októberben Christian Prouteau-t, a csendőrség elitalakulatának (GIGN) alapítóját és korábbi vezetőjét, hogy elő fogják állítani egy olyan ügyben, amelyben illegális bevándorlók törvénytelen módon jutottak tartózkodási engedélyhez.

A bűnügyi rendőrség vezetőjét azzal vádolja az ügyészség, hogy megsértette a nyomozás titkosságát és akadályozta a vizsgálat folytatását, illetve az igazság felderítését azzal, hogy a nyomozásra vonatkozó információkat adott ki. Ugyancsak eljárás indult kabinetfőnöke, Richard Atlan és a belügyminisztérium egyik tisztviselője ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő közvetített az ügyben.

A párizsi bűnügyi rendőrségen az utóbbi évben több botrány is történt. Tavaly júliusban 52 kilogramm kokaint loptak el az épületből, s azóta sem találták meg, jóllehet a kábítószer-ellenes részleg egyik volt tagját gyanúsítják a lefoglalt drog eltüntetésével. Áprilisban pedig egy kanadai turista tett feljelentést az elitalakulat tagjai ellen, akik az irodájukban megerőszakolták a nőt. Az ügyben két rendőr ellen csoportosan elkövetett erőszak miatt vádat emeltek.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

A Böszörményi út átfogó felújításának tervezése során a korábbi verzió helyett várhatóan az úgynevezett koppenhágai modell alapján alakítaná ki az új kerékpárutat az önkormányzat, miután a helyi képviselő-testület jóváhagyta az erre vonatkozó módosító javaslatot. A döntés célja, hogy a kerékpárosok maximális védelmet kapjanak a gépjárműforgalomtól és a balesetveszélyes villamossínektől, miközben az utca parkolókapacitása sem csökken. A tervet mégis rengeteg kritika övezi, a helyi lakosok siratják a parkolókat és még több zöldet követelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×