Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
326.78
bux:
142994.23
2026. október 12. hétfő Miksa

Egy ház tetejéről löktek le egy állítólag meleg férfit a dzsihadisták

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet kedden fényképeket tett közzé arról, ahogy a dzsihadisták lelöknek egy homoszexualitással vádolt férfit egy emeletes ház tetejéről az iszlamisták kezén lévő iraki-szíriai határvidéken.

A terrorcsoport ezután saját közlése szerint halálra kövezte a melegnek minősített férfit.

Az IÁ dzsihadista internetes fórumokon a képekkel együtt közölte: a korábban általuk kikiáltott "kalifátus" egyik közigazgatási egységében, al-Furat vilájában (törökül vilajet, magyarul tartomány) működő muzulmán törvényszék arról határozott, hogy a szodómia vádjában bűnösnek talált férfit a város legmagasabb pontjáról a mélybe kell vetni, majd megkövezni.

A felvételek egyike egy férfit ábrázol, amint egy meg nem nevezett település kétemeletes épületének tetejéről letaszítják. Egy másik fotón egy földön fekvő alak látható.

November végén az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) ellenzéki emigráns szervezet arról számolt be, hogy az IÁ két szíriai férfit kövezett meg amiatt, hogy állítólag saját nemükhöz vonzódnak. Egyiküket a kelet-szíriai Deir ez-Zór tartományban lévő Majadín városában, másikukat a tartománnyal azonos nevű székhelyen kövezték halálra a dzsihadisták. A közösségi média felhasználói később arról számoltak be, hogy a két férfi ellenezte az IÁ tevékenységét, és a csoport csupán ürügyként használta kivégzésükhöz a homoszexualitásról szóló vádat.

A terrorszervezetnek júniusban kezdett villámhadjárata során sikerült jelentős területeket elfoglalnia Irakban és Szíriában is, majd később az ellenőrzése alatt álló térségekben kikiáltotta a "kalifátust". Ezen belül létrehozták például al-Furat tartományt, amelyet korábban a szíriai-iraki határ vágott ketté.

Címlapról ajánljuk
„Fél év, nem jött sem macskaadó, sem atomháború” – Magyar Péter parlamenti beszéde
cikkünk frissül

„Fél év, nem jött sem macskaadó, sem atomháború” – Magyar Péter parlamenti beszéde

A miniszterelnök napirend előtt a parlamentben felidézte, mit mondott napra pontosan fél évvel ezelőtt Orbán Viktor gratulációjára a választási győzelem estéjén. Megköszönte a figyelmet, az aktivitást, a kíváncsiságot, az energiát és a vitákat, mert szerinte ez a legfontosabb lépés Magyarország gyógyulása felé az úton. Jövő héten érkezik a jövő évi költségvetés.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×