Infostart.hu
eur:
385.4
usd:
331.9
bux:
121073.46
2026. január 16. péntek Gusztáv

Észak-Korea szerint az Egyesült Államok megsértette a szuverenitását

"Az Egyesült Államok vezette ellenséges erők" beavatkozásának nevezte az ENSZ-közgyűlés emberi jogi biztosságának állásfoglalását, és megtorlással fenyegetett Észak-Korea legfőbb politikai szerve vasárnapi közleményében.

"Soha nem fogadunk el egyetlen határozatot sem, amelyet az Egyesült Államok vezette nem kívánatos ellenséges erők dolgoztak ki, hogy csorbítsák szuverenitásunkat és alapvető jogainkat. (A határozat) teljes beismerése azon ellenséges szándéknak, hogy mindent eltiporjanak, ami hadseregünk és népünk számára kedves" - írta az országot irányító nemzetvédelmi bizottság, amelynek élén Kim Dzsong Un fiatal diktátor áll.

A közleményben Phenjan azzal fenyegetőzik, hogy "az Egyesült Államok és követői már nem tudják elkerülni a könyörtelen büntetést, amiért csorbítani próbálták a Koreai Népi Demokratikus Köztáraság tekintélyét, és ostoba módon megpróbálták megdönteni a szocialista rendszert, népünk bölcsőjét".

Az észak-koreai harag oka, hogy az ENSZ-közgyűlés emberi jogi ügyekben illetékes bizottsága a héten felkérte a világszervezet Biztonsági Tanácsát az észak-koreai emberjogi visszaélésekről szóló beszámolók megvitatására és arra, hogy fontolja meg a felelősöknek a Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítását.

A lépés alapját egy korábbi ENSZ-jelentés adta, amely szerint Észak-Koreában százezreket zártak munkatáborba, ahol módszeres kínzásoknak, éheztetésnek, nemi erőszaknak tették ki őket, sokukat pedig önkényesen meggyilkolták.

A lépést egyébként az Európai Unió és Japán kezdeményezte. Elemzők szerint egyébként a szóban forgó ENSZ-bizottsági határozat inkább csak jelképes jelentőségű, mert arra alkalmas ugyan, hogy növelje az Észak-Koreára nehezedő nyomást az emberi jogok tiszteletben tartása érdekében, de csekély az esély arra, hogy annak alapján a népirtást és más súlyos, emberiesség elleni bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Büntetőbíróság eljárást indítson.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×