Infostart.hu
eur:
362.86
usd:
313.99
bux:
150437.97
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Juncker szóvivője szerint az összes meghallgatott biztosjelölt meggyőző volt

Jean-Claude Juncker úgy ítéli meg, hogy az Európai Parlament illetékes szakbizottságai előtt eddig meghallgatott összes EU-biztosjelölt meggyőzően igazolta felkészültségét a tisztség ellátására, az Európai Bizottság megválasztott elnöke elégedett a teljesítményükkel - közölte csütörtökön Brüsszelben az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény egyik szóvivője.

"Juncker megválasztott elnök úgy véli, hogy eddig az összes jelölt meggyőzően demonstrálta kompetenciáját és európai elkötelezettségét" - mondta újságíróknak Mina Andreeva szóvivő.

A 27 biztosjelölt meghallgatássorozata hétfőn kezdődött az úgynevezett "egyszerű biztosnak" jelölt személyekkel. E hét csütörtöktől kerülnek sorra azok, akiket a hét bizottsági alelnöki pozíció valamelyikébe szán Jean-Claude Juncker. Pénteken nem lesznek meghallgatások, jövő hétfőn azonban igen, majd kedden zárul az előre beütemezett folyamat.

Az eddig meghallgatott jelöltek legtöbbje zöld fényt kapott az illetékes szakbizottságtól. A szerdán meghallgatott, konzervatív pártállású Jonathan Hillnek azonban - mint azt csütörtökön bejelentették - valamikor újra meg kell majd jelennie a parlamenti szakbizottság előtt. A néppárti Navracsics Tibor írásban kap újabb kérdéseket, és a válaszok fényében jövő hétfőn dönt róla az oktatási és kulturális bizottság. Egyelőre nem ismeretes az állásfoglalás a francia szocialista párti Pierre Moscoviciről, akit csütörtök délelőtt hallgattak meg. Õt illetően egyelőre csak egy olyan néppárti állásfoglalást adtak ki, miszerint "alig bizonyult meggyőzőnek", a szociáldemokrata közlemény szerint viszont "kitűnő biztos" lenne.

Az EP folyosóin hetek óta közbeszéd tárgya a jobbközép néppártiak és a szociáldemokraták közt állítólag létrejött "meg nem támadási megállapodás", miszerint nem kifogásolják egymás jelöltjeit. E megállapodás tényét hivatalosan mindkét oldalról cáfolják, és azt állítják, hogy mindenkit érdeme szerint ítélnek meg.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×