Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
315.02
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Lakóházakat, utakat öntött el az áradás Szlovéniában és Horvátországban

A Mura folyó vízszintje Szlovéniában és Horvátországban is történelmi csúcsot döntött, lakóházakat és utakat öntött el, a Kulpa folyón Károlyvárosnál (Karlovac) már levonult az ár, ám most a Száva, a Kulpa és az Odra folyók találkozásánál fekvő Sziszek van veszélyben.

Szlovéniában mintegy ezer épületet árasztott el a víz, egyebek mellett 18 óvodát és iskolát. Eddig összesen 31 embert kellett kimenekíteni, ketten meghaltak - jelentette a szlovén sajtó hétfőn. A legtöbb folyó vízállása hétfőre csökkent, a Muravidéken azonban még nem stabilizálódott a helyzet. A szlovén biztonsági és mentőszolgálat jelentése szerint az esőzések óta több mint 250 kisebb vagy nagyobb földcsuszamlás történt, amelyek veszélyeztetik az épületeket és az utakat.

A mentésben több mint háromezer tűzoltó, a fegyveres erők 150 tagja, valamint számos önkéntes vesz részt. Vasárnap a síneken álló víz miatt késtek a vonatok is, de a forgalom hétfőre helyreállt.

A horvátországi szakaszon a Mura 30 centiméterrel meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállást a Jutarnji List című zágrábi napilap hétfői beszámolója szerint. Hétfőn a Muraközben, a magyar határtól csupán 3 kilométerre fekvő Damásában (Domasinec) számítanak árhullámra, a gátak csupán 20 centiméterrel magasabbak a jelenlegi vízállásnál. Az ott dolgozó mintegy 400 önkéntes nyúlgátak emelésével igyekszik megóvni a települést az árvíztől.

A Kulpa folyó visszatért medrébe Károlyvárosnál (Karlovac), az elöntött utakon azonban jelentős kár keletkezett, az egyik szakaszon tízméteres átmérőjű lyuk keletkezett, amikor beszakadt az aszfalt. A településen rendkívüli állapotot hirdettek ki.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×