Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
315.01
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Az EU ötmillió euróval segíti az AU erőfeszítéseit az Ebola ellen

Az Európai Unió ötmillió euró támogatást nyújt az Afrikai Unió (AU) most induló missziójának az Ebola-járvány elleni küzdelemre - közölte kedden a Európai Bizottság.

"Az EU kiáll afrikai partnerei mellett, szorosan együtt kell működnünk, hogy feltartóztassuk a halálos kórt" - közölte Andris Piebalgs fejlesztési biztos.

Az AU missziója a tervek szerint több mint 100 ember bevonásával, fél éven keresztül működik majd Libériában. Tanácsadást nyújt a járvány ellen küzdő országoknak, és megszervezi a közös fellépést. Emellett az AU-misszió egészségügyi segítséget is nyújt majd, valamint támogatást mind a helyi hatóságok, mind a nemzetközi közösség számára, hogy a vírus terjedését meg lehessen állítani. A misszió célja ezen túlmenően, hogy elkezdje egy olyan intézményrendszer kiépítését, amely az Ebola kiszűrését és felszámolását irányozza majd elő.

A bizottság azt is közölte, hogy az ötmillió euróból kétmilliót a korábban bejelentett támogatásokból csoportosítanak át, míg a maradék hárommillió abból a keretből származik, amelyből az EU technikai segítséget nyújthat az AU-nak.

Az Európai Unió mindezidáig összesen 147 millió euró értékben vállalt kötelezettséget arra, hogy segít az érintett nyugat-afrikai országoknak a járvány ellen folytatott küzdelemben.

Hivatalos adatok szerint eddig közel kétezer-egyszázan haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. A vírus eddig csaknem négyezer embert betegített meg.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×