Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
314.48
bux:
150527.65
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Biden: "a pokol kapujáig" üldözzük a terroristákat

Az Egyesült Államok "a pokol kapujáig" fogja üldözni a terroristákat, akik lefejeztek két amerikai újságírót - jelentette ki szerdán a New Hampshire állambeli Portsmouth térségében Joe Biden amerikai alelnök.

Hangsúlyozta, hogy a James Foley és Steven Sotloff meggyilkolásáért felelős, Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű radikális iszlamista csoport nem fogja megfélemlíteni Amerikát. Az alelnök szerint az amerikaiak sokkal erősebbek és sokkal eltökéltebbek annál, mint azt bármely ellenségük is feltételezi. Szavai szerint az Egyesült Államok addig nem nyugszik, amíg felelősségre nem vonta a tetteseket.

"A pokol lesz a lakóhelyük" - hangoztatta a terroristákkal kapcsolatban Biden.

John Kerry amerikai külügyminiszter hangsúlyozta hogy az újságírót középkori kegyetlenséggel gyilkolták meg. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok minden rendelkezésére álló katonai, diplomáciai és hírszerzési eszközt felhasznál a Szíriában fogva tartott túszok kiszabadítására.

Kerry, aki hamarosan a Közel-Keletre utazik, emlékeztetett arra, hogy amikor terroristák bárhol a világon amerikai állampolgárokat gyilkoltak meg, az Egyesült Államok mindig elszámoltatta őket, mindegy, hogy mennyi időre is volt szüksége ehhez.

Az IÁ kedden hozta nyilvánosságra a Sotloff meggyilkolásáról szóló videót, két héttel a Foley lefejezéséről készült felvételek után. A terroristák szerint a két újságírót az ellenük irányuló amerikai légicsapásokra adandó válaszként ölték meg.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartottal első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter: a helyzet egyszerre energiabiztonsági, gazdasági és költségvetési válság

Magyar Péter miniszterelnök adott tájékoztatást a csütörtök délutáni kormányszóvivői eseményen, ahol a legfontosabb téma a Paksi Atomerőmű körül kialakult alacsony Duna-vízszintből fakadó probléma kezelése volt. A további kormánydöntésekről külön nyilvános eseményt terveznek. A beruházást kiemeltté nyilvánította a kormány, holnap reggelre mindkét bárkát a helyére rögzítik és szükség esetén elindul a folyamatos süllyesztés. A sajtótájékoztatón elhangzott: a fenékküszöb létrehozásával a cél, hogy a Duna vízszintjét legalább 50 centiméterrel megemeljék, ezzel sikerülhet elérni, hogy a Paksi Atomerőmű minden blokkja újrainduljon. Ez egy állandó (fenékküszöb) és egy rásegítő megoldás (bárkasüllyesztés) a havariahelyzetre - ismertette Magyar Péter. A Portfolio a helyszínről élőben tudósít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×