Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
316.09
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Elkapták az Iszlám Állam első egyiptomi sejtjének vezetőit

Elfogták az Iszlám Állam (IÁ) első egyiptomi sejtjének 12 tagját, köztük az új terrorcsoport fejét és két helyettesét - adta hírül az al-Vatan című napilap, amely szerdán egy videofelvételt is megjelentetett honlapján a három vezető tanúvallomásáról.

Az IÁ állítólagos egyiptomi vezetői a felvételen beismerik, hogy az iszlám vallásjogi előírásoknak megfelelően hűségesküt tettek a Szíriának és Iraknak is több tartományát uraló dzsihadista szervezet önjelölt kalifájának, Abu Bakr al-Bagdádinak.

Hamdi Szaad Fathi - az egyiptomi sajtó szerint a sejt parancsnoka - a nemzetbiztonsági szolgálat kihallgatásán elmondta, hogy 2012-ben Líbiába utazott, ahol az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik táborában harci kiképzésben részesült. Fathi saját elmondása szerint a lőfegyverek és a saját készítésű robbanószerkezetek specialistája lett.

Az iszlamista harcos vallomása szerint egy ideig Maliban vett részt különböző fegyveres akciókban, majd egy sebesülés miatt visszatért Egyiptomba, ahol két terrorcsoportot is alakított, mielőtt az IÁ egyik káderével, bizonyos Szajjed Júszeffel kapcsolatba lépett volna.

Szajjeden keresztül számos Fathi által toborzott egyiptomi iszlamista szélsőséges utazott Szíriába, hogy csatlakozzon a damaszkuszi kormány és a többi ellenzéki csoport ellen egyszerre harcoló IÁ soraihoz - derül ki a vallomásból.

A második gyanúsított állítólag a Gázai övezettel és Izraellel határos Sínai-félsziget északi régiójában kapott harci kiképzést, majd a térségben aktív at-Tauhíd val-Dzsihád (Egyisenhit és Szent Háború) milícia tagjaként Izrael elleni gránáttámadásokra készült.

A sejt harmadik vezetője a nyomozóknak beismerte, hogy több, az egyiptomi keresztény kisebbség és a biztonsági erők tagjai ellen elkövetett terrortámadásban is részt vett.

Ugyancsak az al-Vatan egy hete arról adott hírt, hogy az IÁ jelentkezett két augusztusi merénylet elkövetőjeként, amelyben összesen hat egyiptomi rendőr vesztette életét. Bár már korábban is híre kelt annak, hogy az eredetileg Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) néven hírhedtté vált szervezet az észak-afrikai országban is jelen van, ez volt az első eset, hogy ezt a terrorcsoport is jelenti és magára vállal terrortettet.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×