Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
315.18
bux:
148479.31
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Még hasznos is lehet egy kis videojáték

Könnyebben beilleszkednek azok a gyerekek, akik naponta egy keveset videojátékot játszanak, akik viszont naponta több mint 3 órát töltenek videojátékokkal, kevésbé képesek a pszicho-szociális alkalmazkodásra - derült ki az Oxfordi Egyetem kutatásából.

A kutatásban 5 ezer 10 és 15 év közötti gyerek vett részt, akiknek 75 százaléka napi szinten játszik konzolon vagy számítógépen. Az első csoportba azok a gyerekek tartoztak, akik ugyan minden nap játszottak videojátékokkal, de egy óránál kevesebbet. Õk nagyobb eséllyel válaszolták azt a kutatók kérdésére, hogy meg vannak elégedve az életükkel, mint azok, akik egyáltalán nem játszottak videojátékokkal, vagy lényegesen többet mint egy órát.

Az első csoportba tartozó gyerekeknek ezenkívül erősebbek voltak a társas kapcsolataik is, kevesebb jelét mutatták hiperaktivitásnak és kevesebb érzelmi problémáról számoltak be, mint társaik - ismertette a Pediatrics tudományos folyóiratban közzétett tanulmányt a BBC hírportálja.

A kutatás szerint azok a gyerekek, akik naponta több mint 3 órát töltöttek videojátékokkal, kisebb eséllyel voltak elégedettek életükkel és kevésbé voltak szociálisak mint társaik.

Andrew Przybylski, a kutatást vezető pszichológus szerint több ok is állhat a kapott eredmények mögött. Kiemelte, hogy a videojátékokkal játszó gyerekek között kialakulhat egy közös nyelv, így jobban megértik egymást, mint azokat, akik nem játszanak videojátékokkal. Utóbbiak ezért könnyebben is esnek ki a közös beszélgetésekből.

Przybylski a kutatás fontosságát abban látja, hogy az pontosabb megközelítések kiindulópontja lehet egy olyan témát illetően, amely teljesen megosztja a közvéleményt. Míg egyesek a videojátékok abszolút pozitív hatásában hisznek, mások kizárólag erőszakos cselekedetekkel kötik össze azokat.

A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatás ugyan a videojátékok hatására koncentrált, más tényezők - mint például a családon belüli kapcsolatok erőssége - jóval nagyobb szerepet játszanak a gyerekek szociális és pszichológiai fejlődésében.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a napot, de délre elfogyott a lendület az iráni háborúról szóló eszkalációs aggodalmak miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×