Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
315.21
bux:
148295.11
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Obama aggályait fejezte ki Putyinnak a szakadárok támogatása miatt

Barack Obama amerikai elnök ismételten aggályait fejezte ki orosz partnerének, Vlagyimir Putyin elnöknek az ukrajnai szakadárok számára nyújtott orosz támogatás megnövelése miatt, akárcsak amiatt, hogy - mint Washingtonban vallják - Moszkva megsértette a földi telepítésű rövid és közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról szóló, 1987-ben megkötött szerződést.

A két elnök pénteki telefonbeszélgetéséről közleményben számolt be a Fehér Ház. Ez volt az első kapcsolatfelvétel a két vezető között a maláj utasszállító repülőgép Kelet-Ukrajna felett július 17-én történt lelövését, illetve azt követően, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió újabb szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben az ukrán válságban játszott szerepe miatt.

Obama kijelentette, hogy a válság diplomáciai eszközökkel történő rendezését részesíti előnyben.

A Kreml sajtóirodája a két elnök eszmecseréjéből azt emelte ki, hogy Putyin kontraproduktívnak nevezte a Moszkva ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedéseket, rámutatva, hogy azok komoly károkat okoznak a nemzetközi kapcsolatokban és az általános értelemben vett globális stabilitásnak is.

Orosz közlés szerint az álláspontok közötti különbségek megmaradtak ugyan, de Obama és Putyin egyaránt hangsúlyozta, hogy sürgősen véget kell vetni a kelet-ukrajnai harcoknak és méltatták a háborúskodás beszüntetésén fáradozó, Oroszország, Ukrajna és az EBESZ képviselőiből álló diplomáciai "kontaktcsoport" csütörtöki minszki tanácskozását.

A Fehér Ház szerint a két elnök megállapodott arról, hogy nyitva hagyják a kommunikáció csatornáit a két ország között.

Ugyancsak pénteken Joe Biden amerikai alelnök 8 millió dollár értékben újabb támogatást ajánlott fel az ukrán határvédelem megerősítésére. Az Egyesült Államok kettes számú vezetője erről telefonon értesítette Petro Porosenko ukrán elnököt. Az összeg része egy Ukrajnának szánt, 27 millió dolláros újabb katonai támogatásnak, amelyből 19 milliót az ukrán nemzeti gárda fog megkapni.

Porosenko a Fehér Ház szerint közölte, hogy a lelőtt maláj utasszállító lezuhanásának helyszínéhez való hozzáférés a közelben zajló harcok ellenére is biztosított. Az ukrán elnök és Biden megbeszélésén szó esett az Oroszországból Ukrajna területére irányuló rakétatámadások "növekvő gyakoriságáról" is.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”

Hosszasan ostorozta az előző kormány teljesítményét Paks- és költségvetésihiány-fronton a parlamentben Magyar Péter, amidőn napirend előtti felszólalására válaszoló ellenzéki képviselőknek riposztolt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a napot, de délre elfogyott a lendület az iráni háborúról szóló eszkalációs aggodalmak miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×