A nagy erejű robbanás Dajr az-Zaur tartományban, az iraki határtól mintegy 80 kilométerre lévő al-Majadín városban volt. A régiót a lázadók és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai csoportja, az an-Nuszra Front tartja ellenőrzése alatt. Az an-Nuszra Front nem pusztán a damaszkuszi rezsim, hanem az Irakban és Szíriában egyaránt jelenlévő Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) szunnita szélsőséges csoport ellen is harcol, amelynek ugyancsak Dajr az-Zaur az egyik bástyája.
A régióbeli lázadók egyike az AFP francia hírügynökséggel azt közölte, hogy a majadíni merényletet az ILIÁ követte el, és a halottak közül legkevesebb 15 civil.
A Bassár el-Aszad elnökhöz hű állami televízió szerint a harminc halott mellett tucatnyi sebesültje is van a merényletnek. Az OSDH nem közölt számokat a sebesültekről.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








