Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Matteo Renzi gyors tempót diktál

Újabb reformcsomag bevezetését jelentette be Matteo Renzi olasz kormányfő, aki az általa vezetett balközép Demokrata Párt (PD) szombati gyűlésén a reformokat ellenző tagok ellenállását is le akarja törni.

Reformdömpingként összegezték a szombati olasz újságok a Matteo Renzi miniszterelnök által felsorolt intézkedéseket. "Megígértem, megteszem" - idézte a kormányfőt a PD-hez közeli La Repubblica napilap.

A balközép PD által vezetett kormány korábbi ígérete szerint egyebek mellett elindítja az olasz közigazgatás reformját 15 ezer új munkahely teremtésével, amelyeket a közalkalmazotti pályára jelentkező fiataloknak szán.

A római kormány a felére csökkenti az olasz szakmai kamarák tagsági díját, tíz százalékkal visszaszorítja az energiadíjakat, növeli az oktatásra és új iskolák építésére szánt állami forrásokat. A jelenlegi valamivel több mint háromezerről évi ötezerre emelik az orvosi szakképesítésen részt vevő államilag támogatott ösztöndíjasok számát. 2015-től egyszerűsítik az olasz adórendszert is.

A több olasz állami beruházást, közöttük a 2015-ös milánói világkiállítást érintő korrupciós botrányok után Matteo Renzi bejelentette egy rendkívüli hatáskörrel felruházott Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (Anac) felállítását, amelynek feladata a közbeszerzési pályázatok és az induló vállalatok tüzetes ellenőrzése lesz.

"Nem azért szereztem több mint negyven százalékot az európai parlamenti választásokon, hogy mocsárba ragadjak!" - sürgetette kormányát gyors munkára Renzi.

Az olasz miniszterelnök a PD-nek arra a 14 szenátorára is utalt, aki csütörtökön felfüggesztette párttagságát, így fejezve ki tiltakozását az olasz parlament Matteo Renzi által tervezett átalakítása ellen, amelyben a felsőház eltörlése szerepel.

A tiltakozást a PD szenátora, Corradino Mineo volt újságíró, a reformmal megbízott szenátusi alkotmányügyi bizottság tagja vezette. Renzi erre Mineót a PD egy másik szenátorával helyettesítette a bizottságban. "Nem azért győztem, hogy egy Mineo megállítson!" - fogalmazott Matteo Renzi. Megjegyezte: miközben az általa vezetett kormány megpróbál változást hozni az olaszok életében, mások 15 perc dicsőségre pályáznak.

A pártfőtitkár-miniszterelnök ellenkezést nem tűrő magatartása és a Mineo vezette PD-csoport tiltakozása napirenden szerepel a PD szombati gyűlésén.

Elemzők hangsúlyozták, hogy a PD főtitkári székét decemberben megszerző Matteo Renzi eddig mindig keresztül tudta vinni akaratát a párton. A PD februárban Enrico Letta korábbi miniszterelnököt váltotta le Matteo Renzivel.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×