Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Mussaraf elhagyhatja Pakisztánt

Engedélyezte csütörtökön egy karacsi bíróság, hogy Pervez Musarraf az ellene hazaárulás vádjával folyó eljárás dacára két héten belül elhagyja Pakisztánt - közölte a volt államfő ügyvédje.

A döntésnek köszönhetően - amely ellen a kormány még fellebbezhet - Musarraf rövidesen külföldre utazhat.

Az exelnök, aki 1999-től 2008-ig állt az ázsiai ország élén, majd 2008-ban megbuktatták, öt éven át száműzetésben élt, és 2013 elején tért vissza Pakisztánba, ahol rövidesen házi őrizetbe helyezték.

A karacsi bíróság csütörtök reggel azt rendelte el, hogy a kormány törölje a 70 éves volt katonai diktátor és államfő nevét azoknak a személyeknek névsorából, akik nem hagyhatják el az országot.

Tavaly áprilisban az egykoron katonai államcsínnyel hatalomra került volt tábornok ellen hazaárulás címén emeltek vádat, arra hivatkozva, hogy 2007-ben szükségállapotot vezetett be, felfüggesztette az alkotmányt és bírákat menesztett. (Musarraf a következő évben éppen bírák és befolyásos politikai pártok nyomására kényszerült távozni a hatalomból.)

A volt elnök a perben ártatlannak vallotta magát, és közölte: politikai ellenfelei - közöttük az 1999-ben megdöntött, de jelenleg újra miniszterelnök Navaz Sarif - bosszújának az áldozata.

Musarraf, az iszlamista fegyveresek és a terrorizmus ellen háborút folytató Egyesült Államok volt szövetségese, a tálibok "fekete báránya", eddig három merényletkísérletet élt túl.

A hazaárulási peren kívül a volt elnök ellen eljárás folyik egykori riválisa, Benazir Bhutto volt kormányfő és Akbar Bugti beludzsisztáni lázadóvezető meggyilkolásában való részvétel gyanúja, valamint az iszlámábádi Vörös mecset elleni véres támadás miatt is, amelyben számos iszlamista vesztette életét.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

A hazai adórendszer jelentősen támogatja a felső néhány százezer vagyonosodását a nagy többség kárára. A hazai polgárság, vagy inkább tőkés osztály építése kimondott társadalom- és gazdaságpolitikai cél. Ennek egyik kulcseszköze az adórendszer, azaz a szegényebbek arányaiban több adót fizetnek, mint a (leg)gazdagabbak. Zsiday Viktor szerint érdemes némi finomítással a jelenlegi rendszert fenntartani, egyet értve a fenti célokkal. A „lecsorgás” elmélete azonban nemeztközi tapasztaltok alapján már megbukott. Hazai adatokon alapján is igazolható, hogy az elmélet itthon sem állja meg a helyét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×