Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Bűnvádi eljárás indult a Bihar megyei önkormányzat magyar alelnöke ellen

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűnvádi eljárást indított a Bihar Megyei Tanács alelnöke, Kiss Sándor ellen - közölte csütörtökön honlapján az ügyészség.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetének elnöki tisztségét is betöltő politikust csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosással gyanúsítják.

A vádhatóság azt állítja, hogy három, 2003 és 2006 közötti ügy során Kiss Sándor és Mudura Sándor nagyváradi üzletember, a nagyváradi Lotus Pláza tulajdonosa összesen egymillió euró (308 millió forint) csúszópénzhez jutott. Az ügy hét gyanúsítottja között szerepel Miklóssy Ferenc, a debreceni Keviép kft. ügyvezetője is, akit pénzmosással gyanúsít az ügyészség.

A DNA közölte, hogy a nyomozásban együttműködött a magyarországi, hollandiai és németországi hatóságokkal, és a gyanúsítottak mindegyikét értesítette a bűnvádi eljárás elindításáról.

Kiss Sándor 2000 óta tölt be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban. 2004 és 2008 között a megyei tanács elnöke volt. A sajtóhoz eljuttatott csütörtöki nyilatkozatában arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a DNA közleményében szereplő ügyeket már többször is vizsgálta a nyomozó hatóság, és mindig vádemelés nélkül zárta le azokat.

Az önkormányzati vezető kijelentette, "szinte sértésnek tűnt" számára, hogy ki akarták hagyni a vizsgálatból "egy fontos választási évben", amikor "az egész ország vizsgálat alatt van", és az államelnök valamint a miniszterelnök ellen is ügyészségi vizsgálat folyik.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×