Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Szíria: bizonyítékokat találtak a vegyi támadásra

Megerősítette a szíriai vegyi fegyverek bevetéséről szóló végleges ENSZ-jelentés azt, hogy az arab országban zajló belháború során valószínűleg több alkalommal használtak ilyen eszközöket.

A világszervezet székhelyén csütörtökön ismertetett dokumentum tanúsága szerint a hét vizsgált támadás közül ötnek a helyszínén észlelhetők voltak a vegyi fegyverek valószínű alkalmazásának következményei, ebből négy esetben a szarin ideggázé. Az öt helyszín a Damaszkuszhoz tartozó Gúta, a fővároshoz szintén közeli Asrafiát Szahnaja és Dzsóbar, az Aleppó melletti Hán-el-Aszal és az északnyugati Szarakeb. Az elsőként említett két körzetben augusztusban, a többi esetében márciusban vagy áprilisban végrehajtott támadásról van szó.

A jelentés nem foglalt állást arról, hogy melyik fél vetett be vegyi fegyvert, de megállapította, hogy az áldozatok között kormánykatonák és civilek is voltak. A kormányzat és a fegyveres ellenzék egymást vádolta azzal, hogy egyes helyszíneken gáztámadást hajtottak végre.

Mint az ENSZ vegyifegyver-szakértői már szeptemberben jelezték, az egyik legjelentősebb szarintámadás bizonyítékait az augusztus 21-én Damaszkuszban, a lázadók ellenőrizte egyik negyedben, Gútában végrehajtott csapás helyszínén találták meg. A kormányerőknek tulajdonított támadásnak több száz halálos áldozata volt.

A szakértők helyszíni mintákra, orvosi jelentésekre, vérvizsgálati eredményekre, a helyszínen tartózkodók vallomásaira támaszkodva alakították ki véleményüket.

A végleges jelentést a szakértői csoport vezetője, Aake Sellström adta át Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak. A dokumentumot a világszervezet közgyűlése és Biztonsági Tanácsa is megvitatja a következő napokban.

Ban Ki Mun a jelentést átvéve hangoztatta, hogy a vegyi fegyverek használata a nemzetközi jog súlyos megsértését jelenti. Hozzátette: figyelni kell arra, hogy ezeket a rettenetes katonai eszközöket megsemmisítsék Szíriában, de bárhol máshol is a világban.

Már a szeptemberi előzetes jelentés elvezetett egy megállapodáshoz, amelynek keretében nemzetközi segítséggel megsemmisítik a szíriai vegyi fegyvereket, és eltávolítják az országból az ilyenek készítéséhez szükséges alapanyagokat is.

A két és fél éve zajló szíriai belháborúnak már több mint százezer halálos áldozata van.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×