Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Áder János: elérte célját a budapesti víz-világtalálkozó

Diplomáciai sikerként értékelte Áder János köztársasági elnök a napokban Budapesten megrendezett víz-világtalálkozót, amely szerinte elérte célját és még inkább rávilágította a figyelmet a víz problémakörére.

Az államfő erről az M1-en vasárnap este elhangzott interjúban beszélt, hangsúlyozva, az elmúlt napokban egyedülálló módon vízügyi szakemberek, tudósok, politikusok és civilek tudták ütköztetni a témában álláspontjukat. Megjegyezte, a csúcstalálkozó tovább javította Magyarország vízügyi tudásának megítélését, ráadásul szerinte az ország a szokásosnál is nagyobb dicséretet kapott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkártól.

Áder János szerint a találkozó részvevőinek legfontosabb megállapításai közé tartozik, hogy szemléletváltásra van szükség a tudatosabb vízhasználat érdekében. Elmondása szerint ez éppúgy vonatkozik a lakosságra, mint a különböző vállalatokra, elsősorban a rendkívül vízigényes mezőgazdaság területén.

"A lényeg, mindig, ahova eljutunk, az a pénz" - fogalmazott, rámutatva arra, hogy a politikusok és a világ kormányai is komoly lemaradásban vannak és még nem ismerték fel, hogy csak nemzetközi összefogással képesek fizetni a számlát és megoldani a víz problémáját.

Áder János ezúttal is felhívta a figyelmet arra, hogy a következő években a világban további súlyos egészségügyi, szociális, gazdasági és ezáltal politikai gondokat okozhat az egészséges ivóvíz hiánya, ami a jövőben háborúk kiváltó oka is lehet.

Az államfő kitért arra is, hogy Magyarország a felszíni vízkészletét tekintve rendkívül kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen ezen vizek 95 százaléka valamelyik külföldi országból érkezik. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy a magyar vízügyi szakemberek zseniális találmányokat készítettek a víztisztítás területén az elmúlt években, ezeket szerinte terjeszteni kell, kihasználva az azokban rejlő üzleti lehetőségeket is.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×