Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Újabb súlyos üzemi baleset a fukusimai atomerőműben

A fukusimai atomerőmű egyik dolgozójának gondatlansága miatt legalább tíz tonna erősen sugárszennyezett víz folyt el a létesítmény hűtőrendszeréből; a radioaktív vízzel hat ember került kapcsolatba - közölte szerdán az erőművet üzemeltető vállalat (Tepco).

Az erőmű egyik dolgozója karbantartási munkálatok közben leválasztott egy csövet, amelyen keresztül a sótlanító berendezésből hűtővizet szivattyúztak a két és fél évvel ezelőtti földrengésben és szökőárban megrongálódott reaktorba. Ötven percen át ömlött ki a radioaktív víz, de nem jutott ki abból az épületből, ahol a baleset történt.

Abból a szempontból ez volt az eddigi egyik legsúlyosabb incidens Fukusimában, hogy egyszerre fél tucat dolgozó érintkezett a súlyosan sugárszennyezett vízzel, amire még nem volt példa a 2011. március 11-i földrengést és cunamit követően bekövetkezett erőműbaleset óta. A Tepco egyelőre nem nyilatkozott a munkások állapotáról, az érintettek kivizsgálás alatt állnak.

Japán sajtójelentések szerint a kifolyt víz néhány centiméter vastagon beborította a 720 négyzetméteres vízkezelő létesítmény padlóját.

A folyadékban lévő stronciumizotóp aktivitása meghaladja a literenkénti 37 millió becquerelt, miközben harminc a megengedett érték. A sugárzó céziumra vonatkozó érték pedig eléri a kétezer becquerelt, miközben ez az érték nem lehet magasabb 90-nél.

A 2011. március 11-i földrengést és cunamit követően balesetet szenvedett erőműben az elmúlt hónapokban számos szivárgás volt. A legsúlyosabb eset augusztusban történt, amikor egy tartályból 300 tonna sugárszennyezett víz folyt el. A múlt héten további 430 liter radioaktív folyadék szivárgott el, miután a Tepco dolgozói véletlenül túltöltöttek egy tározót. Legutóbb hétfőn történt üzemzavar a létesítményben, akkor az egyik megrongálódott reaktor hűtése állt le, feltehetően szintén egy dolgozó gondatlansága miatt.

A japán kormány korábban bejelentette, hogy átveszi az irányítást a Tepcótól, Abe Sindzó kormányfő pedig a napokban nemzetközi szakmai segítséget kért, miután az üzemeltető két és fél évvel a katasztrófa után sem tudott felülkerekedni a sugárszennyezett víz tárolása és kezelése által jelentett problémákon.

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×