Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

A szegényeknek adná a lóhúst a miniszter

A berlini kormánykoalícióban erősödnek azok a hangok, amelyek a lóhúsbotrány nyomán az üzleti forgalomból eltávolított élelmiszereket a rászorulóknak akarják felkínálni. A német fogyasztóvédelmi miniszter a hét végén megerősítette, hogy 830 különböző mélyhűtött, illetve készétel közül eddig 67-ben találtak lóhúst a vizsgálatok során, holott ez nem volt feltüntetve az árukon.

A fejlődő országok ügyével foglalkozó német miniszter, a szabaddemokrata Dirk Niebel Berlinben úgy vélte, hogy a lóhúst tartalmazó élelmiszereket a szegények között kellene szétosztani. Utalt arra, hogy földünkön 800 millióra tehető az éhezők száma, és hozzáfűzte azt is, tévedés lenne azt gondolni, hogy Németországban nincsenek olyanok, akiknek súlyos gondot okoz a napi betevő falat biztosítása.

Bejelentésével Niebel a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió egyik prominens tagja, Hartwig Fischer mellé állt, aki már a múlt héten javasolta az üzleti forgalomból kivont mélyhűtött és készételek felkínálását a súlyos anyagi nehézséggel küzdök számára. Fischer nyilatkozata felháborodást keltett az ellenzéki pártok körében, amelyek ezt a szegények durva megsértésének minősítették. Hasonló szellemben nyilatkozott több segélyszervezet is. Azonban egyházi részről is fontolóra vették az indítványt, mert - mint az evangélikus gyülekezetek országos csúcsszervének szóvivője, Bernhard Felmberg elmondta, - Németországon eluralkodott az a mentalitás, hogy könnyelműen dobnak valamit a szemétbe. Felmberg szerint ugyanolyan vétek a fogyasztható ennivaló kidobása, mint hamis felirattal történő ellátásuk.

Ilse Fischer fogyasztóvédelmi miniszter közölte, hogy eddig 830 különböző élelmiszert vontak ki a forgalomból, miután felmerült a gyanú, hogy a címkén feltüntetett marhahús helyett jóval olcsóbb lóhúst tartalmaznak. Ilse Fischer hangsúlyozta, hogy eddig csupán 67 esetben bukkantak lóhúsra. Utalt arra is, hogy a forgalmazók ellen eljárás indul, és ha a velük szemben felmerült gyanú bizonyítást nyer, súlyos büntetésre számíthatnak.

A miniszter szóvivője korábban leszögezte, hogy nem elég újracímkézni a termékeket, a forgalmazó cégeknek meg kell győződniük arról is, hogy a csomagok tartalma megfelelő, és azt is fel kell tüntetniük, hogy honnan származnak a termék összetevői.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×