Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
327.06
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Robbanóanyagok nyomait találták a lezuhant lengyel kormánygép roncsain

Robbanóanyagok nyomait találták lengyel pirotechnikusok a Szmolenszk mellett lezuhant kormánygép roncsain - írta kedden a Rzeczpospolita című napilap.

Az újság értesülései szerint a lengyel ügyészség és a miniszterelnök is ismeri a két hete befejezett helyszíni vizsgálatok eredményét, de a további eljárás ügyében még nem született hivatalos döntés.

A lengyel pirotechnikai vizsgálatot a lengyel ügyészség kezdeményezte, kevesellve a halál okának megállapításához az orosz fél által rendelkezésére bocsátott mintákat. Nem fogadta el az orosz záróvéleményt, arra hivatkozva, hogy az nem tesz eleget a szakmai elvárásoknak.

Az egy hónapig tartó újabb helyszíni vizsgálatban az ügyészek mellett a központi bűnügyi laboratórium és a központi nyomozó iroda szakértői vettek részt. Már az első mintavételnél kiderült, hogy mind a repülőgép burkolatán, mind annak belsejében - csaknem 30 ülésen -, illetve a katasztrófa helyszínén is trotil (TNT) és nitroglicerin nyomai találhatók.

Szakértők több hipotézist is figyelembe vesznek, köztük azt, hogy második világháborús robbanóanyagok maradványairól lehet szó, hiszen Szmolenszk mellett súlyos harcok dúltak.

Az 2010. április 10-én az oroszországi Szmolenszk mellett lezuhant lengyel kormánygép katasztrófájában Lech Kaczynski lengyel államfővel együtt 96 ember halt meg, köztük a lengyel politikai és katonai vezetés kiemelkedő képviselői.

Az esetet kivizsgáló, moszkvai székhelyű Államközi Repülésügyi Bizottság szerint a balesetért a gép legénysége a felelős.

A lengyel katonai ügyészség 2013 tavaszáig hosszabbította meg a lengyel társadalmat megosztó eset kivizsgálását, az ügy egyik fontos tanúja a napokban öngyilkosságot követett el.

Címlapról ajánljuk
Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több mérőállomáson is meghaladta a 30 milimétert az eső mennyisége. A részletekről és a következő napok várható időjárásáról Vaszkó Andrást, a HungaroMet meteorológusát kérdezte az InfoRádió. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője pedig a hazai tavak, folyók vízszintjéről adott tájékoztatást.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×