Infostart.hu
eur:
388.74
usd:
330.04
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Bukik a cseh kormány?

Bukás fenyegeti a jobbközép cseh kormányt, miután a legerősebb koalíciós párt hat képviselője nem hajlandó támogatni a kabinet által benyújtott és az alsóházban egyszer már elfogadott, de a szenátus által elutasított reformcsomagot.

A szenátus elutasításának felülvizsgálatához a 200 tagú alsóházban a kormányoldalnak 101 szavazatra lenne szüksége, de a kulcsfontosságú szavazás előtt a három pártnak saját soraiban csak 94 támogatója van.

A koalíciónak együttesen 100 képviselője van, de egy ellenzéki képviselő állítólag hajlandó volt megszavazni a 16 intézkedésből álló csomagot, ami elegendő lett volna a Petr Necas vezette kormány túléléséhez. Necas ugyanis az utóbbi hetekben ismételten azt hangoztatta, amennyiben a reformcsomagot nem szavazza meg az alsóház, lemond tisztségéről, ami egyben a kormány bukását is jelentené.

A helyzet a keddi parlamenti ülés kezdete előtt vált nyilvánosan drámaivá, amikor a Polgári Demokratikus Párt (ODS) két képviselője közölte, hogy nem szavazza meg az intézkedéscsomagot. Az ODS azonnal frakcióülést hívott össze, ami miatt másfél órát késett a parlamenti ülés megnyitása is. Ez a fejlemény a cseh parlament történetében precedens nélküli.

A két polgári demokrata képviselő - ez a szám később a köztelevízió szerint hatra növekedett - ezzel csatlakozott az ellenzékhez, amely ellenzi a reformcsomagot, s amelynek legfontosabb - és egyben legvitatottabb - része az adók emelése. A kormány azt szeretné, ha januártól a kedvezményes áfa 14 százalékról 15 százalékra, a normál áfa pedig 20 százalékról 21 százalékra emelkedne. Az érintettek azt állítják: gazdasági recesszió idején az adóemelés elfogadhatatlan. A tervek szerint a megemelt áfa 2015-ig maradna érvényben. Ezt követően egysávos, 17,5 százalékos lenne az áfa Csehországban.

"Az intézkedések megkerülhetetlenek, ha azt akarjuk, hogy a közkiadások hiánya a jövő évben a bruttó hazai termék (GDP) három százaléka alá csökkenjen" - jelentette ki korábban a köztelevízióban Ladislav Mincic pénzügyminiszter-helyettes.

Necas a köztelevízió szerint az ODS nagyon viharos frakcióülésének végén állítólag bejelentette: ha a képviselőház valóban nem bírálja felül a szenátus döntését a reformok ügyében, akkor az egész intézkedéscsomagot összekapcsolja a kormánya iránti bizalmi szavazással, s úgy nyújtja be az alsóházban. Ezt a megoldást jelezte nyilatkozatában Miroslav Kalousek pénzügyminiszter is.

A tervezett adóemelést több ízben, legutóbb hétfőn Václav Klaus államfő is nyíltan bírálta, s annak elutasítására szólította fel a politikusokat.

Helyi megfigyelők szerint a konfliktus magja az ODS-ben kereshető, amely sok kérdésben nagyon megosztott. Ugyanakkor úgy vélik: ha a kérdés bizalmi üggyé válik, a kormánynak esélye van a túlélésre, mert kritikusainak nincs nagy esélyük arra, hogy egy előre hozott választáson újra jelöltek legyenek, és bekerüljenek a parlamentbe.

A képviselőház ülése ugyan elkezdődött, de a viták és az obstrukciók miatt az esti órákig az ülésszak napirendjét sem sikerült elfogadni, így nem tudni, mikor kerül sor a reformcsomag újbóli megvitatására.

Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Egyre nagyobb fordulat bontakozik ki a forintnál

Egyre nagyobb fordulat bontakozik ki a forintnál

Miközben a nemzetközi piacokon kedvező a hangulat (az amerikai tőzsdék új történelmi csúcsra mentek), a forint nem teljesített jól a mai munkaszüneti nap elején. A hajnali órákban toltak egyet az euró-forint kurzuson, és ezzel az árfolyam a 391,50-es szinten is járt. A délutáni órákra azonban magára talált a hazai deviza, sőt: már a dollárral és az euróval szemben is jelentős az erősödés mértéke. Mivel ma a hazai bankközi piac zárva van, az illikvid kereskedésben érzékenyen tud reagálni a kurzus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×