Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
325.45
bux:
143964.63
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Próbatétel Szlovákiában a kétnyelvű vasúti táblák ügye

A szlovák kisebbségi kormánybiztos szerint hivatalának próbatétele a kétnyelvű vasúti táblák ügye. Első pillantásra kielégítőnek tűnhet a kisebbségi status quo, ám a helyzet tarthatatlan - véli A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos.

A Híd-Most párt által jelölt kormánybiztos a SITA hírügynökségnek elmondta: már hivatalba lépése óta foglalkozik a kétnyelvűség témájával. El szeretné érni, hogy minden technikai és jogi akadály elháruljon a kétnyelvű vasúti táblák elhelyezése elől azokon a településeken, ahol a nemzeti kisebbség aránya 15 százalék, vagy ennél magasabb.

Idén júniusban a Kétnyelvű Dél-Szlovákia civil kezdeményezés aktivistái felújították Ekel vasútállomását, és a falu magyar nevét jelző táblát is elhelyeztek a szlovák mellett. A vasúttársaság azonban két nap után eltávolította a táblát azzal, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény nincs összhangban a vasútról szóló jogszabályokkal. A. Nagy László elmondása szerint hivatalának egyik alapvető próbája az lesz, mikor benyújt egy kisebbségi nyelvhasználati törvényt módosító javaslatot a kétnyelvű vasúti táblákkal kapcsolatban.

Az érvényes jogszabály szerint azokon a területeken, ahol a kisebbségek aránya eléri a törvény által meghatározott határt, elvben nincs akadálya a kétnyelvű utca- vagy helységnévtáblák elhelyezésének, ám a gyakorlatban több olyan jogszabály is létezik, melyek nincsenek összhangban a kisebbségi nyelvhasználati törvénnyel. A kisebbségi kormánybiztos hangsúlyozta: a jövőben mindent megtesz azért, hogy megbirkózzanak az ehhez kapcsolódó jogi és technikai akadályokkal.

A. Nagy László hozzátette: az önálló szlovák állam megalakulása óta hiányzik egy jogszabály, amely egyértelműen tisztázná a kisebbségek helyzetét és jogállását. Bízik benne, hogy a jelenlegi kormány hajlamos lesz meghozni egy európai szellemiségű törvényt, ami megoldja ezt a problémát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×