Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
325.32
bux:
143764.96
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Ismét sztrájkolnak a szlovák pedagógusok

Szlovákiában röviddel a tanévkezdés után ismét tiltakozni fognak a tanárok az alacsony fizetések és az iskolaügy állapota ellen. A munkabeszüntetést szeptember 13-án, reggel hattól este hat óráig tartják.

A figyelmeztetésnek szánt sztrájkról Pavel Ondek, a tanárok országos szakszervezetének vezetője számolt be. Elmondása szerint az a pedagógusokra és a többi iskolai alkalmazottra is vonatkozik, beleértve az óvodákat és a középiskolákat is, a szülőket pedig értesítik arról, hogy iskolájuk bekapcsolódott-e a tiltakozó megmozdulásba.

A tiltakozást azt követően jelentette be, hogy a szakszervezetek képviselői megismerkedtek a jövő évi költségvetés iskolaügyre vonatkozó tételével. Mint kiderült, az állam jövőre kevesebbet költene az iskolaügyre.

Ondek kijelentette, az állami források csökkentése a tanári béreken is érezteti majd hatását. A pedagógusok azt szeretnék elérni, hogy mindenkori fizetésük legalább az átlagbérek 1,2-szerese legyen. Egyik legfőbb követelésük az, hogy jövőre a reálbéreket tíz százalékkal növelnék, az állami hozzájárulás bruttó nemzeti össztermékhez viszonyított mértékét pedig a választási időszak végéig szeretnék az uniós szintre emeltetni.

A szakszervezeti vezetés nagy elvárásokkal viseltetett az új kormány iránt, ám a meghirdetett költségvetés csak a már meglévő különbségek és kedvezőtlen helyzet konzerválására alkalmas - olvasható a felhívásban.

Egy évvel ezelőtt, szeptember 13-án több mint 10 ezer ember szólította fel a kormányt, hogy teljesítse a programjában foglaltakat az oktatásügyre vonatkozóan, ám lényegi változás az akkori Radicová-kormány idején sem történt.

Az iskolaügyi tárca hivatalos reakciójában leszögezte, Du¹an Èaploviè miniszternek három prioritása van a költségvetés terén: a szociális ösztöndíjak, a fizetések, valamint a tudomány és technika támogatása - erről pedig tárgyalásokat is vezet a pénzügyminisztériummal. Az iskolaügynek azonban tekintettel kell lennie arra, hogy a kormány a költségvetési egyensúly betartására törekszik, és ahol lehet, csökkenti a közkiadásokat - szögezi le a minisztérium hivatalos állásfoglalása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×