Infostart.hu
eur:
390.98
usd:
331.55
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Kötelező az iPad két belga iskolában

Kötelezően előírták két belgiumi iskola diákjainak az iPad táblagép beszerzését az új tanév kezdetére, annak ellenére, hogy a tanfelügyelőség ellenezte a tervet, és egyes szülők is tiltakoztak.

Belgium flandriai partvidékén a Blankenberge településen lévő Saint-Pierre kollégium és a hozzá kapcsolódó Saint-Joseph kereskedelmi iskola összesen 710, 12-19 éves növendékére vonatkozik az intézkedés. Az igazgatóság márciusban jelentette be az "iPad az iskolában" programot és ekkor kötelezte arra a diákokat, hogy az új iskolaév őszi kezdetére szerezzék be az amerikai Apple cég által gyártott sokoldalú elektronikai eszközt.

Az iskolák több lehetőséget kínáltak fel tanulóiknak: azok, akik már rendelkeznek egy iPad készülékkel, bevihetik azt az órákra, a többiek 465 euróért vásárolhatnak egy iPad3-as típust, illetve 160 euróért bérelhetnek egyet a tanév időtartamára. Az igazgatóság szerint a többletköltségeket részben ellensúlyozni fogják a megtakarítások, hiszen kevesebb fénymásolatra és tankönyvre, számológépre, atlaszra, stb. lesz szükség.

A De Standaard című lap jelentése szerint mindazonáltal tízegynéhány szülő tiltakozást nyújtott be a flamand oktatási minisztériumhoz (Belgiumban a közoktatás a tartományok illetékességi körébe tartozik), amely helyt is adott panaszuknak. Az iskolák igazgatósága azonban megfellebbezte a hatóság döntését és egyelőre folytatja az előkészületeket.

"Várjuk a minisztérium döntését, amely feltehetőleg az iskolaév kezdete után születik majd meg. A projekt már annyira előrehaladott állapotban van, hogy lehetetlen visszakoznunk" - mondta a lapnak Nicole Vancoillie, az egyik iskolai illetékes, aki szerint legrosszabb esetben is csak pénzbírság vár az intézményre eljárási hiba címén.

A táblagépek használata több országban is terjedőben van, különösen Ázsiában népszerűek. Dél-Korea és Szingapúr egyes iskoláiból az iPad és társai teljesen kiszorították a tankönyveket és a füzeteket.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×