Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
322.56
bux:
144435.31
2026. október 16. péntek Gál

Ismét Magyarország lesz a téma az Európai Parlamentben

Ismét a magyarországi helyzetről és az alkotmányról tart meghallgatást az Európai Parlament, igaz, most egy szakbizottságban leszünk téma.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter képviseli ezúttal Magyarországot az Európai Parlament polgári szabadságjogokkal, igazságügyi és belügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságának meghallgatásán, amely délután 2-kor kezdődik, és amelyet 4 és fél órásra terveznek.

A közmeghallgatást az a liberális frakció kezdeményezte, amelyik már korábban is szorgalmazta olyan EU-eljárás megindítását Magyarországgal szemben, amely annak kimondására irányul, hogy az országban veszélybe kerültek a demokratikus alapértékek.

A Bruxinfo szakértője szerint nem indul meg az EU-alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás Magyarország ellen. Gyévai Zoltán arra számít, hogy az előző hetekhez képest csökken a Magyarországgal szembeni túlfűtött hév.

A meghallgatás első blokkjában Neelie Kroes médiaügyekkel foglalkozó biztos szólal fel. Utána következik Françoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója és Navracsics Tibor.

A második blokkban az EU partnerintézményeinek képviselői szólalnak meg, így az Európa Tanács, az Alapvető Jogok Európai Ügynöksége és az EBESZ médiaszabadság-képviselője.

A harmadik és a negyedik blokkban megszólalók részben olyanok, akik egyes vitatott témákban érintett szervezeteket képviselnek, részben pedig szakértők, illetve a civil szféra képviselői. Kifejti véleményét mások mellett a Magyar Bírói Egyesület elnöke, a TASZ, a Civil Összefogás Fórum, Fleck Zoltán jogszociológus, Fricz Tamás politológus, és ismét szót kap Navracsics Tibor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×